Felsőházi irományok, 1927. IX. kötet • 258-286. sz.

Irományszámok - 1927-279

279. szám. 171 Melléklet a 279, számú iromány ho%. Indokolás „a szóló'gmdálkodásról és a hegyközségekről'

4 szóló törvényjavaslathoz. Régi kívánsága a magyar szőlő- és borgazdasági társadalomnak, hogy ezen gazdasági ágazat keretében olyan szervezeti intézmények létesíttessenek, amelyek a hazai szőlőgazdálkodás fejlesztésére irányító befolyást gyakorolhassanak s amelyek a közigazgatás keretéhez szervesen alkalmazkodva, a közigazgatási hatóságokat is a szőlő- és borgazdaságot érdeklő szakkérdésekben megbízható tájékoztatással támogathassák. A mezőgazdaságról és mezőrendőrségről szóló 1894. évi XII. t.-c. lehetővé tette ugyan az egyes községi határokon belül levő szőlőknek hegyközségi szervezetbe való tömörülését, ezek a hegyközségek azonban nagyobbára csak közös őrzésre és a hegyrend fenntartására alakult szervezetek lettek, a nélkül, hogy a közös gazdasági érdekek gondozása, vagy a szőlőgazdaság technikai fejlődésének előmozdítása érdekében bármiféle tevékenységet kifejteni hivatottak vagy képesek lettek volna. Ilyen gazdaságfejlesztő hivatottság kifejthetésére az 1894. évi XII. t.-c. sem keretet, sem anyagi lehetőséget nem nyújtott s még csak arról sem gondoskodott, hogy ezen hegyközségeket valamilyen gazdasági szervezettel szerves kapcsolatba hozta volna. Az itt-ott megalakult hegyközségek így a maguk elszigeteltségében a gazdasági életre kiható szerepet nem is tölthettek be. A közigazgatási hatóságok mellett működő egyéb gazdasági szervek (gazdasági felügyelőségek, járási mezőgazdasági bizottságok stb.) a szőlőgazdaság másnemű viszonyainál és speciális ismereteket megkívánó feladatkörénél fogva ezen gazdasági ág irányításába nem folytak be, de nem is voltak erre hivatottak s így állott elő az a helyzet, hogy a szőlő- és borgazdaságunk a külső gazdasági életnek és adminisztrációnak legelhanyagoltabb, legmostohábban gondozott ágazata lett. Szőlőgazdaságunk, amely a 90-es évek rekonstrukciója után Európa legszebben és legintenzívebben fejlesztett szőlőkultúrája volt, a háború után beállott gazdasági nehézségek következtében nagy átlagban teljesen leromlott, az egykor virágzó és jövedelmező szőlőgazdaságok rentabilitásukat elvesztették, •'. aminek egyedüli oka csakis abban kereshető, hogy a minden szervezkedést és irányítást nélkülöző szőlősgazdák nem tudtak alkalmazkodni a fejlődő gazdasági élet követelményei22*