Felsőházi irományok, 1927. IX. kötet • 258-286. sz.

Irományszámok - 1927-259

259. szám. 7 mazottakkal szemben sem, mert — az 1918 : XXII. törvénycikk megalkotása előtt keletkezett követeléseket nem tekintve — az említett törvény hatálya alá eső közalkalmazott illetményeire is csak a Pénzintézeti Központtól kapott úgynevezett tisztviselői kölcsönökért és a tartásdíjakért, s lakpénzére lakbér és házépítési vagy házvételi célra adott kölcsön fejében lehet jogokat szerezni. Bár a törvény hatálya a katonai legénységre ma még nem terjed ki s arra csupán a most idézett törvény 11. §-a alapján lehet esetleg kiterjeszteni, mégsem volna indokolt, ha a katonai legénység illetményeiből kielégíthető követelések körét másképen vonná meg- a törvényhozás, mint azt az 1918 : XXII. törvénycikk tette, mert e körnek tágabb megvonása a legénységi egyének eladósodására és esetleg kiuzsorázására vezethetne. A fent előadott álláspontnak felel meg a törvényjavaslat 1. §-a. A 2. §. arról rendelkezik, hogy az 1. §-ban említett követelések fejében a legénységi illetményeknek milyen részét lehet lefoglalni. Ez a §. főleg tartásdíjkövetelésekkel szemben részesíti a katonai és az azzal egy tekintet alá eső más legénységet egyéb közszolgálati alkalmazottak jogi helyzetétől eltérő elbánásban. Míg ugyanis a jelen törvény 6. és 7. §-a szerint egyéb közalkalmazottak járandóságait tartásdíjkövetelés fejében felerészük erejéig lehet igénybe venni, addig a legénységi illetményeknek csak egy harmad részét lehet ilyen követelések fejében is lefoglalni. Ezt a megkülönböztetést azonban elkerülhetetlenül szükségessé teszi az a körülmény, hogy a katonai legénységnek szolgálati illetményeiből a szolgálattal járó bizonyos szükségleteit is ki kell elégítenie, továbbá a katonai szolgálatnak egészen különleges természete, megerőltető volta, amely körülmények a legénységi állományban még fokozottabb mértékben érvényesülnek, végül az a körülmény, hogy a katonai legénységi állománybeli szolgálatot nem lehet a polgári közszolgálattal teljesen megegyező kereső életpályának tekinteni. A katonai szolgálat sajátos természete azt is kizárja, hogy katonai legénységi egyének bármiféle mellékfoglalkozást űzzenek, tehát kizárólag illetményeikre vannak utalva. Az illetmények felerészének elvonása ezért az érdekelteket anyagilag súlyosan sértené, megélhetésüket veszélyeztetné, őket a polgári közszolgálati alkalmazottaknál hátrányosabb helyzetbe hozná, ami fegyelmi szempontból járna káros következményekkel, ezt pedig feltétlenül el kell kerülni. A most említett szempontokból eredő mérlegelések alapján az érvényben lévő katonai szolgálati utasítások értelmében a katonai legénységi illetményeket a szolgálati viszonyból eredő kincstári követelések kielégítésére is csak egy harmadrészük erejéig szabad igénybe venni. Jogos és igazságos tehát, hogy azoknak a szóbanlévő tartásdíjak kielégítésére is csak egy harmadrészük erejéig való igénybevétele engedtessék meg. Nem kell hangsúlyoznom, hogy a tartásra jogosultak helyzete az eddigi jogállapottal szemben így is javulni fog, mert eddig egyáltalában nem lehetett a katonai legénység illetményeit — még tartásdíj fejében sem — lefoglalni. A 3. §. különös indokolásra nem szorul ; ez a §. a Végrehajtási Törvénynek (1881 : LX. t.-c.) és a Végrehajtási Novellának (1908 : XLI. t.-c.) az illetmények lefoglalására vonatkozó egyes rendelkezéseit terjeszti ki az itt szabályozott legénységi illetményekre. A 4. §. a gyakorlatban felmerült egyes kétségekre tekintettel pontosan meghatározza, hogy kiket kell legénységi egyének alatt érteni. A törvényjavaslatnak további §-ai már nem a legénységi illetmények lefoglalására vonatkoznak. Az 5. §. a gyakorlatban eddig is alkalmazott elvnek törvényi elismerését célozza. A 6. és 7. §. az 1925 : VIII. törvénycikk 23. §-a tekintetében előállott kétségek