Felsőházi irományok, 1927. VIII. kötet • 235-257. sz.
Irományszámok - 1927-254
254. szám. 421 A javaslat elgondolása most már az, hogy az új jogi személy ideiglenes tulajdonába utalt vagyon jövedelme a javaslat 2. §. 2. bekezdésében megállapított arány szerint a belügyminiszter által osztassék fel kárpótlás gyanánt az érdekelt önkormányzati testületek között azzal, hogy amennyiben ezen kárpótlási igények kielégítése után felesleg mutatkoznék, az olyan megosztott önkormányzati testületek segélyezésére, — de csakis beruházási segélyezésre — fordítható, amelyek a trianoni határok folytán, az előbbiek szerint kapott kárpótlás figyelembevétele mellett is, lényeges károsodást szenvedtek. A javaslat különben ideiglenes jellegű, mert nem a vele statuált jogi személy vagyonának állaga, hanem csupán annak jövedelme rendeltetése felől intézkedik és kimondja, hogy magának a vagyonnak a fenti kulcs szerint történt kártalanítás után megmaradó állaga végleges rendeltetése felől a törvényhozás lesz hivatva gondoskodni. A javaslat azután a belügyminiszter határkörét állapítja meg, a jogi személy képviseletére, vagyonának kezelésére, állagának és jövedelmének felhasználására vonatkozólag pedig kimondja, hogy a vagyon felhasználásáról a belügyminiszter az országgyűlésnek évenként jelentést tesz, hogy továbbá az Országos Földbirtokrendező Bíróság ezen jogi személy vagyonához tartozó ingatlanok felhasználása kérdésénél ezen törvényjavaslat céljaira lehetőleg figyelemmel lenni tartozik és végül annak végrehajtását telekkönyvi vonatkozásaiban az igazságügyminiszterre, különben pedig a belügyminiszterre bízza. Az előadottak alapján javasolja az együttes bizottság a t. Felsőháznak, hogy a törvényjavaslatot általánosságban és részleteiben a képviselőház szövegezésében elfogadni méltóztassék. Kelt Budapesten, a felsőház közigazgatási, valamint közjogi és törvénykezési bizottságainak 1928. évi december hó 13-án tartott együttes üléséből. Juhász Andor s, h, Latinovlts Endre s. k. } az együttes bizottság elnöke. az együttes bizottság jegyzője.