Felsőházi irományok, 1927. VII. kötet • 172-234. sz.
Irományszámok - 1927-184
54 184. szám. t.-c. 25. §-a) a 2. pont első bekezdése esetében is helye van. Ilyen esetben az albizottság az iratotokat a fellebbezés benyújtásától három napon belül az ál] ami elővásárlási jog gyakorlása kérdésében döntés és a fellebbezés elintézése végett a földmívelésügyi miniszterhez terjeszti fel és erről a feleket értesíti. (í. Ha a közigazgatási bizottság gazdasági albizottsága az ingatlant elidegenítő jogügyletnek hozzá történt bemutatásától tizenöt nap elteltéig a jogügylet tudomásulvétele kérdésében nem határoz vagy a határozathozatalt kifejezetten nem mellőzi, a gazdasági albizottság elnöke az iratokat saját véleménye nyilvánításával a földmívelésügyi miniszterhez nyomban felterjeszteni és erről a feleket értesíteni köteles. 7. Ha a közigazgatási bizottság gazdasági albizottsága az állami elővásárlási joggyakorlását, vagy a jogügylet tudomásulvételének megtagadását javasolja (2. pont), illetőleg a tudomásulvétel kérdésében a határozathozatalt mellőzi, vagy hatáskörét leszállítja, az érdekelt felek és a m. kir» gazdasági felügyelőség a közléstől számított tizenöt napon belül a földmívelésügyi miniszterhez észrevételeket adhatnak be. 8. A földmívelésügyi miniszter — akár fellebbezés folytán, akár anélkül került döntése alá az ügy — az elővásárlási jog gyakorlása kérdésében az iratoknak a közigazgatási bizottság gazdasági albizottságától hozzáérkezósétől negyvenöt nap alatt határoz és amennyiben az elővásárlási jogot gyakorolni nem kívánja, egyúttal határoz a jogügylet tudomásulvétele kérdésében is. Ha a földmívelésügyi miniszter az előző bekezdésben meghatározott határidő alatt az állami elővásárlási jogot nem gyakorolja, vagy ha a tudomásulvétel megtagadása kérdésében az első bekezdésben megjelölt határidőn belül nem határoz, köteles kimondani, hogy az ingatlant elidegenítő jogügyi etet tudomásul vette. 9. Azon -az alapon, hogy a jogügylet a törvény értelmében hatósági tudomásulvételre nem szorul, illetőleg, hogy az elővásárlási jognak vagy a tudomásulvétel megtagadásának a törvény értelmében helye nincs, az érdekelt fél a földmívelésügyi miniszter határozata ellen panasszal élhet az Országos Földbirtokrendezö Bírósághoz. A panaszt a határozat közlésétől tizenöt nap alatt, a földmívelésügyi miniszter útján kell az Országos Földbirtokrendező Bírósághoz címezve benyújtani. A földmívelésügyi miniszter a panaszt be* érkezésétől tizenöt nap alatt az összes iratokkal esetleges észrevételeinek közlésével az Országos Földbirtokrendező Bírósághoz teszi át. Az Országos Földbirtokrendező Bíróság az iratoknak hozzáérkezésétől tizenöt nap alatt tanácsülésben s végérvényesen dönt. Az elkésetten beadott panaszt az Országos Földbirtokrendező Bíróság visszautasítja. 10. Az állami elővásárlási jog alapján megszerzett ingatlanokat közérdekű földbirtokpolitikai célra egyedül a földmívelésügyi miniszter használja fel, aki a végrehajtó szervet megillető jutalékot is megállapítja. A végrehajtó szerv elszámolását csakis a földmívelésügyi miniszterhez terjeszti fel. 7. §. A haszonbérleti szerződések tudomásulvétele és a haszonbérletek átvétele tekintetében az 1920 : XXXVI. ós 1924 : VII. törvénycikkek alapján az Országos Földbirtokrendező Bíróság által gyakorolt hatáskör a földmívelésügyi miniszterre száll át. Azon az alapon, hogy a haszonbérleti szerződés bemutatásának a törvény értelmében helye nincsen, vagy hogy a haszonbérleti szerződós tudomásulvétele a törvény értelmében meg nem tagadható, az érdekelt fél