Felsőházi irományok, 1927. VI. kötet • 171-II. sz.
Irományszámok - 1927-171f
25 szembetűnően mutatja, hogy a cseh és az 1900. német indokolásban használt elhalálozási valószínűségek az alsóbb korokban ós az idősebb korokban nincsenek harmóniában. A cseh indokolás elhalálozási valószínűségei 60 éves korig magasabbak, mint a német indokolásban alkalmazott valószínűségek ós az 55. életkortól kezdve mégis a német indokolásban alkalmazott valószínűségek lényegesen magasabbak. A német 1914. emlékiratban alkalmazott elhalálozási valószínűségek a porosz-hesseni vasúti munkások nyugdíjpénztárának tagjaira vonatkozó megfigyelésekből vannak megállapítva. Az ezekre vonatkozó, a 75 éves kortól felfelé lévő korok elhalálozási valószínűségeinek mérsékelten magasabb volta a tervezetben alapul vett valószínűségeknél nincsen ellentmondással azzal a körülménnyel, hogy a 70 éves kortól lefelé levő korokban a német valószínűségek kisebbek. A német valószínűségek különleges foglalkozási ág köréből vannak véve, míg az általunk alkalmazott valószínűségek vegyes foglalkozásúakra vonatkozó megfigyelésekből vannak levezetve. A porosz-hesseni vasúti munkások nyugdíjpénztárában éppen a bizonyos szolgálati idő után való feltétlen nyugdíjjogosultság folytán a 70. életévtől felfelé egész természetesen mint aktívok olyanok vannak elsősorban, akik más foglalkozási ágból léptek át már meglettebb korban. Ezeknek az elhalálozása tehát nagyobb lehet, mert az eddigi foglalkozásban szervezetük jobban összeroppanhatott, mint amennyire a vasúti munkások egyébként nem megerőltető foglalkozásában, — az 50. évig való elhalálozási valószínűségek lényegesen alacsonyabb voltából következtetve, — ez bekövetkezett volna. A cseh indokolásban alkalmazott módszer kevésbbé való alkalmazhatóságát legjobban éppen a német indokolás halálozási valószínűségeinek a cseh indokolás kiválási sorai alapján adódó halálozási valószínűségekkel való összehasonlítása mutatja. Annyira szembeszökő a 70. évig a halálozási valószínűségeknek ellentétes iránya a 70en felüli halálozási valószínűségekkel — szemben a német indokolás halálozási valószínűségeivel, — hogy ezt a különbséget semmiféle statisztikai meggondolással alátámasztani nem lehet. Éppen ezek — a kettős hipotézises eljárásból származó — ellentmondások késztették a németeket arra, hogy az 1914-ki indokolásban már nem alkalmazták a kettős hipotézises kiválási sort, hanem amint már említettük, megrokkanási valószínűségeket és aktívok elhalálozási valószínűségeit alapulvóve állapították meg az aktivok kiválási sorát. Jelen biztosítás-technikai meggondolás szempontjából mi a magunk részéről legalkalmasabbnak véljük az osztrák betegségi pénztárak 1896—1910. évekre vonatkozó adataiból 1 ) levezetett az aktívokra vonatkozó elhalálozási valószínűségeket. A szóbanforgó elhalálozási táblázatok a férfibiztosítottakra és a női biztosítottakra külön-külön 5 éves periódusokra vannak megállapítva az osztrák munkásbetegségi pénztárak megfigyelési adatai alapján. Mi az 1906—1910. időszakra megállapított tapasztalatok anyagát vettük alapul a bányatársládákra vonatkozó anyagnak a levonásával. Az 1913-ban közzétett táblázatokban maguk a valószínűségek is meg vannak ugyan állapít va,, jelen biztosítás technikai számításokhoz azonban a közzétett nyersanyagból újra levezettük az elhalálozási valószínűségeket és ezeket mechanikusan és grafikusan kiegyenlítve alkalmaztuk. A megállapított valószínűségek alkalmazhatósága mellett szól az a körülmény, hogy az *) Krankheits und Sterblichkeits-Verhältnisse beiden nach dem Gesetze vom 30. März 1888 betreffend die Krankenversicherung der Arbeiter eingerichteten Krankenkassen in den Jahren 1896—1900 mit Beziehung auf Alter, Geschlecht und Beruf der Mitglieder. Wien, 1913. Felsőházi iromány. 1927—1932. VII. kötet. 4
