Felsőházi irományok, 1927. V. kötet • 145-171-I. sz.
Irományszámok - 1927-162
162. szám. 123 162. szám. A Felsőház igazoló bizottságának jelentése Huszár Károly és Cziráky László gróf felsőházi tagok igazolása, Dessewffy Aurél gróf és Tóth Károly felsőházi tagok elhalálozása folytán az igazolt felsőházi tagok névjegyzékének újabb kiigazítása, továbbá Balassa Sándor felsőházi póttag elhalálozásának tudomásul vétele, valamint Rígler Gusztáv, a szegedi m. kir. Ferenc József tudományegyetem részéről megválasztott felsőházi póttagnak a budapesti m. kir. Pázmány Péter tudományegyetemre történi kinevezése tárgyában. Tisztelt Felsőház! A Felsőház igazoló bizottsága foglalkozván a Felsőház elnöke által időközben hozzáutalt igazolási ügyekkel, mindenekelőtt vizsgálat alá vette Huszár Károly és Cziráky László gróf felsőházi tagok meghívóleveleit. A bizottság megállapította, hogy úgy az 1928 : XIII. t.-c. 1. §-a alapján meghívott Huszár Károly, valamint — Teleki József gróf, az örökös jogú főrendi családok képviselői által megválasztott felsőházi tag megbizatásának megszűnte következtében a helyére behívott — Cziráky László gróf póttag a Felsőházról szóló törvényben előírt időben nyújtották be meghívóleveleiket s azok a törvényben előírt kellékeknek mindenben megfelelnek. Javasolja ennélfogva az igazoló bizottság, hogy Huszár Károly és Cziráky László gróf felsőházi tagok az igazolt felsőházi tagok névjegyzékének megfelelő rovatába felvétessenek. Tudomásul vatte továbbá az igazoló bizottság a felsőház elnökének azt az értesítését, hogy Dessewffy Aurél gróf országbíró, felsőházi tag 1928. évi március hó 28-án, Tóth Károly felsőházi tag 1928. évi április hó 21-én, Balassa Sándor Fejér vármegye törvényhatósága részéről választott felsőházi póttag pedig 1927. évi december hó 1-én elhalálozott. Javasolja tehát az igazoló bizottság Dessewffy Aurél gróf és Tóth Károly felsőházi tagoknak az igazolt felsőházi tagok névjegyzékéből való törlését. 16*