Felsőházi irományok, 1927. I. kötet • 1-34. sz.
Irományszámok - 1927-4
76 4. szám. Tudomásul veszi még a bizottság a Felsőház elnökének azon bejelentését, amely szerint Széchenyi Manó gróf és Szapáry József gróf az örökös jogú főrendi családok részéről választásra jogosult tagok, 1926. évi december hó 30-án, illetőleg folyó évi február hó 9-én elhaláloztak s elhatározza az örökös jogú főrendi családok részéről választásra jogosult tagok névsorának megfelelő kiigazítását. Ezután a bizottság megállapítja, hogy a legutóbbi ülésében összeállított névsorban foglalt 238 jogosult felsőházi tag közül meghívó-, illetőleg megbízólevelét a Felsőházról szóló törvény 36. §-a értelmében benyújtotta 233 felsőházi tag. A bizottság megvizsgálván a hozzá utalt meghívó-, illetőleg megbízóleveleket, összeállította a végleg igazolt felsőházi tagok névjegyzékét, (•/. alatti melléklet) azzal a megjegyzéssel, hogy Mándy Samu felsőházi tag egyszersmind képviselővé is megválasztatván, végleges igazolása csak azután történhetik meg, ha a Felsőházról szóló törvény 25. §-ának 3. bekezdése értelmében képviselőházi igazolása után választásának elfogadása ügyében a Felsőház elnökének bejelentést tett. Latino vits Endre, Vojnits Sándor báró, Hervay István, Pap Géza báró, Liptay Béla, Megyery Géza, Ujfalussy Dezső, Joanovich Pál, Bódy Tivadar, Gaár Vilmos, Szigeti János, Szőke Gyula, Lázár Ferenc, Glücksthal Samu, Kun Béla és Nagy Ferenc felsőházi tagokra nézve pedig, — minthogy megbízóleveleik a Felsőházról szóló törvény 18. §*ának utolsó bekezdésében előírt alaki kellékeket nélkülözik, — tisztelettel javasolja a bizottság, hogy nevezettek végleges igazolása a hiányok pótlásáig függőben tartassák. Egyúttal felkéri a Felsőház elnökét az alaki hiányok pótlása végett, — a hiányos megbízólevelek egyidejű visszaküldésével, — az illetékes törvényhatóságok és intézmény megkeresésére. Megállapította továbbá a bizottság, hogy a Közigazgatási Bíróságnál panasszal támadtatott meg Belatiny Artúr, Székács Antal, Fellner Henrik, Pálffy Dániel, Sesztina JenŐ, Chorin Ferenc, Imre József és Madarász István felsőházi tagok választása ; a Felsőházról szóló törvény 37. §-ának 4. bekezdése és a Felsőház 4. ülésében hozott határozat alapján nevezett felsőházi tagok igazolását, — a panaszoknak a m. kir. Közigazgatási Bíróság által való elintézéséig, — függőben tartja; függőben tartja még az igazoló bizottság a legutóbbi ülésén tett és elfogadott javaslat alapján a Felsőház által az igazoló bírósághoz utalt Huszár Aladár felsőházi tag igazolását is. Vass József felsőházi tag igazolása ügyében pedig, aki a Felsőház január hó 29-iki ülésében bemutatott levele szerint törvényhozó jogát az Országgyűlés Képviselőházába nyert megbízólevelei egyike alapján kívánja gyakorolni, kimondja a bizottság, hogy őt az igazoltak névjegyzékébe felveendőnek tartja azzal a csillagalatti jelzéssel, hogy törvényhozói jogát ezidőszerint az Országgyűlés Képviselőházában gyakorolja. Kelt Budapesten, az igazoló bizottságnak 1927. évi február hó 3-án tartett üléséből. Gr. Csekonics Midre s. k., az igazoló "bizottság elnöke. Némethy Károly s. k. t az igazoló bizottság jegyzője.