Felsőházi irományok, 1927. I. kötet • 1-34. sz.
Irományszámok - 1927-3
3. szám. 29 A főrediház háznagya 15/1922. sz. Házn. Nagyméltóságú Belügyminiszter Űr! Nagyméltóságod kiküldöttével — Tátits Árkád min. tanácsos úrral — megszemlélvén a. főrendiház összes helyiségeit, egyetértőleg megállapítottuk, hogy az állapotok a helyiségekben történt elhelyezések következtében közbiztonságellenesek. I. A főrendiház I. emeleti ú. n. jegyzői helyiségeiben (2 szoba, L terem) hivatalos helyiségei vannak a »Turáni Szövetség -nek és a * Külügyi Társaságinak. Ezek ellen közbiztonsági szempontból nem forognak fenn kifogások. Azonban a törvényhozás első kamarája működésének megkezdése után ezekben a helyiségekben nem maradhatnak már azért sem,. mert ezek a helyiségek kötik össze a főrendiházat az országgyűlés közös éttermeivel. II. Az Apponyi Albert gróf elnöklete alatt álló angol -magyar kamara hivatalos helyiségül használja az én régibb beleegyezésemmel a főrendiház háznagyának hivatalos dolgozó- és fogadószobáját. Itt sincs kifogás közbiztonsági szempontból. De az első kamara megalakulásakor ezekre a helyiségekre feltétlenül szükség lévén, az érdekelteket felkértem, hogy f. év augusztus hótól fogva gondoskodjanak más helyiségekről, mit meg is ígértek. III. A felsőmagyarországi menekültek segélyegyletónek a nemzetgyűlés háznagya rendelkezésre bocsátotta az elnöki szoba mellett levő titkári szobát, az egyik alelnöki szobát és a telefonszobát. Ezen a címen azután kétes kinézésű hölgy- és féríiközönsóg elárasztotta az egész főrendiházat reggeltől esti 8 óráig és sokszor ezen túl is. Ezek már a nemzetgyűlés szünetelése közben is folyton veszélyeztették az Országház közbiztonságát. Tekintettel arra, hogy az egyesületnek számos egyetemi hallgató tagja van, nem lehet az egyesület létének veszélyeztetése nélkül az egyszerű kilakoltatást foganatosítani. Számotvetve tehát a helyzettel, azt a megoldást találtam, hogy elhelyeztem az egyesületet a főrendiház elnökének rendelkezésére bocsátott lakás egy udvari nagytermébe és egy nagyobb és kisebb udvari szobájába Ezekhez a helyiségekhez egy külön mellékkapu ós lépcső vezet. A közlekedő folyosót két oldalról elzárattam. A közbiztonsági veszélyesség tehát teljesen megszűnt és az egyesület ezeket az udvari helyiségeket mindaddig használhatja, míg az első kamara elnöke magának nem követeli. Mit azonban annál is inkább mellőzhet, mert ezeken kívül még öt utcai teljesen elkülönített szobája mindig rendelkezésre fog állani. V. Másolat.