Felsőházi irományok, 1927. I. kötet • 1-34. sz.
Irományszámok - 1927-3
22 3. szám. Az köztudomású dolog, hogy a főrendiház szünetel. Szünetelés közben azonban a háznagy működését a házszabályok 80 §-a értelmében folytatni tartozik. Ámde a háznagy rendes viszonyok közt önállólag, senkinek alá nem rendelve működik. Kitetszik az a házszabályok 73—81. §-aiból. Csak a 77. §-ban van bizonyos ügyekben megszorítás. Ezekben is azonban a felettes hatósága a gazdasági bizottság. A 80. §. sem rendeli és az önmagában teljesen souverain főrendiház háznagyát nem is rendelheti a belügyminiszter alá, hanem csak arra kötelezi, hogy vele érintkezésben folytassa működését. Ezekből tehát megítélhető, minő törvényes alappal bír s mennyiben ütközik a főrendiház souverenitásába az olyas kijelentés, vagy elhatározás, mely a háznagyot maga alá rendelve a részére biztosított hatáskört teljesen magának vindikálja. Hűtelen szolgája lennék a főrendiháznak, ha ez ellen nem a leghatározottabban tiltakoznám, mit is tiszteletteljesen megteszek. De annak a kívánságnak sem tehetek eleget, hogy a főrendiház szünetelése ótai működésemről a nemzetgyűlésnek számot adjak. A házszabályok 80. §-a arra kötelez, hogy számot a főrendiháznak adjak. Amíg törvény máskép nem határoz, ezen én nem változtathatok. Sőt kötelességem, hogy minden ily lépéstől tartózkodjam, mert az csak megerősítené azok törvénytelen álláspontját, kik a főrendiházat már is eltöröltnek tartják. A nemzetgyűlés elnöke ugyan figyelmeztetett, hogy én 1919. évi január hó 24-én. 1. szám alatt kelt iratomban az alkotmányozó nemzetgyűlést a főrendiház jogutódjaként elismertem. Ámde e részben szabad legyen megjegyeznem, a helyzet ma nem az. Akkor a hivatalos felfogás az volt, hogy a nemzeti tanács által hozott néptörvény a főrendiházat eltörölte. Ha ennek érvényessége ma is elismertetnék, úgy állhatna az a nézet, hogy a főrendiháznak van jogutóda. De az el nem törölt főrendiházzal szemben jogutódról beszélni bizonyára nem lehet. Egyébként Nagyméltóságod tárgyilagos vizsgálódás után meggyőződhetik, hogy a főrendiház adminisztrációjának ügyeire nézve fenti 30. szám alatt iratomban elmentem addig a határig, ameddig a törvény ós törvényerővel bíró házszabályaink azt nekem megengedik. A képviselőház feloszlatásával a képviselők megszűnnek képviselők lenni, a főrendek azonban továbbra is a törvényhozás tagjai maradnak s a háznagyggyal szemben követelményekkel lépnek fel, azon követelmények csakis a háznagyi iroda útján elégíthetők ki. Másrészt méltóztassék figyelembe venni, hogy házszabályainknak szerkesztője annak idején én voltam. Miután azokat már 13 évi háznagyságom alatt alkalmaztam is, méltóztassék megengedni, hogy azok kezelésében némi tekintélyt is vindikálhassak magamnak. Ezzel a tekintéllyel kell helyreigazítanom azt a tévedést, hogy a háznagynak a 80. §-ban biztosított működési kör csak rövid tartamú szünetelésekre volt tervbe véve. Épp az ellenkezője áll ennek. Az intézkedés célzata egyenesen az volt, hogy ne ismétlődhessék az, mi 1861—1865-ben történt, t. i., hogy jövőben a souverain törvényhozó testületek ügyeit mások, nem a souverain törvényhozó testületek tagjai láthassák el. A csekélyszámú személyzettel fenntartani kívánt háznagyi irodán kívül neheztelt kikötéseim és fenntartásaim a szolgaszemélyzetre és a házszabályok 77. §-ára vonatkoznak. Ezeknek a jogoknak az én utamon való gyakorlása egyenesen a fegyelem érdekében fekszik. Ugyanis az alkalmazottak tudják, hogy ki a törvényes felsőbbségük. Nem törvényes felsőbbségük intézkedései ellen a közigazgatási bíróságnál kereshetnek és pedig a siker reményével orvoslást.
