Főrendiházi irományok, 1910. XXV. kötet • 1597-1641. sz.
Irományszámok - 1910-1605
92 1605. szám. A részletes tárgyalás során a szélsőbal szónokai az 1874. évi XXXIII. t.-c. minden intézkedését kifogásolták, amel}' az 1848 évi V. t.-c. rendelkezéseit az anyagi választójog tekintetében megszűkíti. Különösen nagy volt a vita a szabad királyi ós rendezett tanácsú városokra nézve megállapított választói jogcímnél, amely a 48-as törvény 300 ezüst forintos értékcenzusát halomra döntötte. A- kormány hívei azt állították, hogy e pontnál is a 48-as törvényhozás szellemében járnak el. Hogy mit értettek ez alatt, kiderül Máriássy Béla beszédéből, aki nyíltan elismerte, hogy »megtörtént a választói jog megszorítása« és így érvel: »Mit ért 1848-ban egynegyed telek? Ért körülbelül 300—340 forintot. Tehát akkor az egyenlőség meg volt a 300 forintba ház éfl az egynegyed telek között. Hol áll most egynegyed telek értéke? 500 és 1000 forint között ingadozik Igen természetes tehát, hogy ha a törvény hozás az 1848-as törvényhozás szelleméhez ragaszkodik, kénytelen felemelni az adócenzust. 300 írtért nem lehet egy házat felépíteni, melynek két-három lakosztálya van. Egy ilyen körülbelül 1000—1200 forintba kerül, tehát ezen novella által 1848 szelleme teljesíttetik.« Hogy ez az érvelés, mely — bár nem ennyire kiélezetten — végéig vonul a kormányjavaslat minden védelmezőjének beszédén, mennyire helytelen ós mennyire nem gyökerezik az 1848. évi V. t. c-ben azt láttuk már e törvény keletkezésének ismertetésénél. Hiszen Tomcsdnyi Józsefnek azt az indítványát, hogy az egynegyed úrbéri telek helyett a községekben is 300 ezüst forint értékű ingatlan cenzusát fogadja el az alsótábla azért vetették el, mert konzervatív, megszorító hatást tulajdonítottak annak. A 48-as törvényhozás kifejezetten az olyan egyneg3 T ed úrbéri telek tulajdonához is választójogot akart fűzni, amelynek nem volt meg 300 ezüst forint értéke, tehát a -ÍOO ezüst forint értékeenzust átlagosan magasabb cenzusnak tekintette, mint az egynegj'edúrbéri telket. Az ingatlan-értékcenzus megállapítása nem azt jelentette, hogy mindenkor az értékemelkedés arányában fel kell emelni az értéke anzust. valamint az adócenzus nem jelentheti azt, hogy mmden adóemelésnél arányosan fel kell emelni az adócenzust. Hiszen a 48-as törvényhozás nemzetgazdaságilag képzett tagjai jói tudták, hogy az ingatlanok értéke a gazdasági és kulturális haladással karöltve emelkedni fog. Ennél az egy pontnál is világos tehát, hogy az 1874. évi XXXIII. t.-c téliesen szakított az 1848. évi V. t.-c. jogkiterjesztő szellemével. Ilyen körülmények között természetesen elvetett. Ház Simont/i Ernőnek azt módosítását, amely a szabad királyi és rendezett tanácsú városokban választójogot kívánt adni mindazoknak, akik házzal bírnak, habár az ideiglenesen adómtes is. A részleteknél vita volt még az iparosok ód kereskedők választójogánál is tederkénpi Nándor itt azt a módosítást javasolta, amelyet már 1848-ban követeltek a városok követei: választójogot kért mindazoknak, »kik, mint kereskedők, gyárosok, kézművesek, üzletüket az ipartörvények értelmében önállóan gyakorolják« A részletes vitából kiemelünk még néhány érdekes momentumot. Tisza Kálmán, bár »kénytelen a törvényjavaslatot azon álláspontból tekinteni, hogy az nem új törvény«, és így elfogadja, mégis kétszer, 1874. július 12-én e- július 20-án nyilatkozik az egynegyed úrbéri telek cenzusa ellen : »Én a földcenzusnak, a tertálytelek-cenzusnak barátja nem vagyok és nem leszek soha. Nem voltam és nem leszek épen azért, mert minden lehető cenzusok között, ha a jogosultság megadása még egyforma holdszám-
