Főrendiházi irományok, 1910. XXIII. kötet • 1278-1439. sz.
Irományszámok - 1910-1429
516 U29. szám. Mindenki előtt ismeretes, hogy ez utóbbiak áralakulását egyes kartellek önkénye, vagy a fölösleges közvetítők féktelen haszonhajhászata irányítja. De a kormány visszautasító álláspontjával szemben szükségesnek mutatkozott utalni arra, hogy nemcsak az élelmicikkek, hanem bizonyos fél ós egész gyártmányok és abszolúte nélkülözhetetlen elsőrendű szükségleti tárgyak beszerzésénél is ma oly visszásságok uralkodnak, melyek ellen a fogyasztó és termelő közönség sem egyénileg, sem szövetkezve nem képes magát megvédeni. Élénk színekkel, de nem túlozva, a valóságnak teljesen megfelelően ecseteli ezt a szóbanforgó beadvány. Idézi, hogy például míg a háború előtt az alacsonyabb búzaárak mellett 3 /4 métermázsa búza ára fejében a gazda vagy a gazdasági munkás már egy pár igen erős csizmát kaphatott, ma, noha a gabonaárak is emelkedtek, 4 métermázsa búza ára sem elegendő egy pár tartós csizma beszerzésére. Hasonló, sőt még nagyobb fokú eltolódások következtek be jóformán szabály szerint az árszabás alá nem vont valamennyi ipari szükségleti cikknél. A mezőgazdaság ós ipar termékeinek árai között így olyan aránytalanságok állanak elő, melyek egyrészt az iparcikkek fogyasztó közönségének egyoldalú kizsákmányolására vezetnek s a mezőgazdasági termelés sikeres folytatását is veszélyeztetik, másrészt jogos elkeseredést szülnek az egyes termelő osztályok közt s megmérgezik a termelésnek és fogyasztásnak egymáshoz való viszonyát. Ha egy ország gazdasági gépezetébe belenyúlunk, nem érhetni be azzal, hogy a gépezet egyik-másik kerekének lendülését szabályozzuk, a többieket pedig szabadjukra hagyjuk, hanem következetes, rendszeres és összefüggő munkát kell a siker biztosítása érdekében végezni. Ezt igyekezett megtenni az Országos Magyar Gazdasági Egyesület is, midőn a kereskedelmi és földmívelésügyi ministereket felkérte, hogy a részletek kidolgozásához szakelőadóikat bocsássák rendelkezésére. Ez megtörténvén, az ő köreműködésökkel állapíttattak meg olyan részletek, melyek az emlékiratban tíz csoportban felsorolva, alkalmasak lehettek a tüzetesebb ármegállapító rendelkezések alapjául szolgálni. E részletekből kiderül, hogy az iparcikkek előállításának költségei számtalan esetben semmiféle elfogadható arányban nincsenek az eladási árakkal, mert az ipari termelők nyeresége a polgári haszontól egész 1.000 °/o-ig, a forgalombahozókó pedig még további 300% ig is fel szokott rúgni. Mindezt igen beható részletezéssel foglalja magában az emlékírat a műtrágyákra, a védekezőanyagokra, a fűtő- és \ ilágítóauyagokra, a kötélárúk és kötözőanyagokra, a zsiradékok, olajok és kenőcsökre, a bőr és gummiárúkra, a vas-, drót- ós szegárúkra, a gazdasági gépek, eszközök és szerszámokra, a vetőmagvakra, a ruházati és háztartási cikkekre, végül az abrak-takarmányneműekre vonatkozóan. Mindegyik csopoitnál visszatetsző aránytalanságok gyakran fordulnak elő, de vannak körülmények, melyek egyenest vérlázítóan hatnak gazdaközöns égünk re. tgy például a mezőgazdának a gazdaságban elhullott saját állatai bőrének feldolgozásáról sincs joga rendelkezni és míg cselédei, munkásai kérve-kérik, hogy maguk és gyermekeik részére télvíz idején pótolhassák lerongyolt lábbelijüket a gazdaságban- elhullott állatok ott tok vő bőréből; a gazda nem készíttetheti ki házilag a saját gazdaságában elhullott állatok bőrét s nincs módjában munkásainak bőrt adni, hogy abból elrongyolódott lábbelijüket habár csak baeg is foldozhassák. A gyáriparosoknál ;i csiz m a talpalás ára pedig I500°/o, a toldozó ós javító csizmadiamiinka
