Főrendiházi irományok, 1910. XXIII. kötet • 1278-1439. sz.

Irományszámok - 1910-1346

;u<> 1846. szám. A javaslat í. $-a biztosításokat foglal magában arra nézve, hogy egyes üzletembereknek, nevezetesen a hadseregszállítóknak a korábbi három év alatt elért nagyobb haszna a növekedett keresetöknek megfelelő adó alól semmiféle taktikázásokkal egykönnyen ki ne bújhasson. Kimondja végül, hogy a részvénytársaságok igazgatóságainak, felügyelő bizottságainak, választ­mányainak tagjai és a napibiztosok javadalmazásai ezentúl is évről évre vonassanak adó alá. A képviselőházban a törvényjavaslat szövege némi szerkezeti változta­táson ment keresztül. Ennek célja az volt, hogy a törvény világosabban és határozottabban fejezze ki a mir jelzett szándéklatokat. Ezenkívül ott két érdembe vágó módosítás fogadtatott el. Ezek elseje a 4. §-nak oly értelmű pótlása, hogy ha az aszerint jogerősen megállapított adóalapban a háború folytán emelkedett olyan kereset is foglaltatik, mely hadi nyereségadó val me£ van róva, a fél kérelmére a kereseti adó fele, de csak a hadinyereségadó erejéig, törlendő. Végül a kereseti adó az e tekintetben erősen megnyilatko­zott óhajhoz képest kontingáltatott úgy, hogy a kontingenst meghaladó ösz­szeg az állami költségvetés alkalmával megállapítandó kulcs szerint a váro­sok közt osztandó fel. Az államkincstárnak járó főösszeg kettős korlátozással biztosíttatott. Az állami támogatásra nagyon ráutalt városok csak a III. osz­tályú kereseti adó eredményének 36,700.000 koronát meghaladó azt az ösz­szegót kapják, mely a valamennyi osztályú kereseti adó 59,300.000 koronányi főösszegének keretén túl a III. osztályú kereseti adó fejlődése folytán áll elő. Az adott viszonyok közt ez a töblet valami nagynak nem Ígérkezik. A III. osztályú kereseti adó ekkép történő szabályozása mellett felhozott indokokat helytállóknak találván, a pénzügyi bizottság tisztelettel ajánlja. a nagyméltóságú főrendiháznak, hogy a szőnyegen levő törvényjavas­latot a képviselőház szövegezése szerint általánosságban és részleteiben is elfogadni méltóztassék. Budapesten, .1.916. óvi szeptember hó 18-án. Harkányi frigyes b. s. /.., Hertelendy Ferencz $. /.-., a bizottság elnöke. a bizottság jegyzője. \

Next

/
Thumbnails
Contents