Főrendiházi irományok, 1910. XXIII. kötet • 1278-1439. sz.

Irományszámok - 1910-1320

1320. szám. 141 1320. szám. (82. illés, 15<>í). jegyzőkönyvi pont.) A főrendiház pénzügyi bizottságának jelentése a vámvonalon át behozott dohány és dohánygyártmányok után fizetendő engedéíyüléték megváltoztatásáról szóld 'tör­vényjavaslat tárgyában. Az állami bevételek minden lehető módon való szaporításának kény­szerűsége vonta maga után, hogy a pénzügyminiszter a belföldi gyártású s ^i varkadohányok árait még a múlt évben felemeltette, a folyó évben pedig a burnótok kivételével az összes belföldi dohánygyártmányok árainak Fokö­sasát rendelte el. Ezt a jövedelem szaporításának szükséges volta mellett J^ar az is elkerülbetlenné tette, hogy a dohánygyártás összes nyersanyagai |' s az annál felhasznált iparcikkek árai is lényegesen megdrágultak, az ár­'"lelés nélkül a < loi ián y jövedéknek tehát még régi bevételeit sem lehetett ^olna biztosítani. Ily előzmények után világos, hogy a külföldi dohány­gyártmányok megdrágítását a helyzet parancsolóan követelte. Ezt a pénz­^yminister az osztrák kormánnyal \ aló megegyezés után az eddigi vám ^'utetlenül hagyása mellett a behozatali illeték fokozása révén akarja elérni. év V v nVOnal0n át benozotfc donan .y és dohánygyártmányok illetékeit az 1912. aí.' Í XVI t -° szabályozza és pedig úgy, hôgy a szivarkákért az elvámolás ; () ,l !>]i)ul vett súly minden kilogrammja után kellett fizetni eddig 60 koronát, . m 100, a szivarokért 35 koronát, ami most 150, egyéb dohánygvártmá­A/T* nyeiS dohán y érfc 30 kor onát, ami most 50 koronára emeltetik, tik i fcán dohánygyártásunk termékei a legkényesebb ízlést is kielégíthe­öffv'K n0knak külföldrő1 val0 behozatala tehát kétszeres fényűzésnél nem tési ' ami nemc9ak dohányegyedárúságunk jövedelmezőségét, hanem fiz.­szem m gÜnket Í9 l ' onfc J a ' a sz őnyegen levő törvényjavaslat tehát minden sáo- bó1 Ͱg° sult rendelkezéseket tartalmaz. Ez okból a pénfcügyi bízott­at á?7 é ^ en tl8Z ^ lettel «janijuk a nagyméltóságú főrendiháznak, hogy 1 ««itali'mossághan és részleteibon is elfogadni méltóztassék. Budapest, 1916. évi augusztus hó 29-én. a *kdnyi Frigyes b s, K DTé Uuúl Jenő s ; a bitottsdg elnöke. a bigottm,; jegy M ôje.

Next

/
Thumbnails
Contents