Főrendiházi irományok, 1910. XXII. kötet • 1156-1277. sz.

Irományszámok - 1910-1191

42 1191. szám. és az új kereskedelmi szerződések ismeretének felhasználásával, valamint az összes érdekeltek meghallgatásával készítendő új iparfejlesztő törvény tervezete, nyugodtabb időben, a törvényhozás elé terjesztetnék, a jelen tör­vény hatálya hosszabbíttassék meg. A törvény hatályának lejártára való tekintettel már két évvel ezelőtt felkérettek az összes kereskedelmi és iparkamarák, valamint az iparosok egyéb szakegyesületei és érdekképviseletei, hogy egyrészt az 1907:111. törvény­cikk alkalmazásánál észlelt előnyökről és hiányokról tett tapasztalatai­kat, másrészt az új törvényjavaslat tekintetében felmerülhető kivánságaikat közöljék. A megkérdezett szakképviseletek számos nyilvános ülésen foglalkoztak a kérdéssel. A jelentések jó része be is érkezett. A felmerült sok becses, megszívlelésre érdemes javaslat mellett van ki­fogás és ellenvélemény is, de egyben minden jelentés megegyezik, hogy az ipar rendkívüli eszközökkel Aaló fejlesztésére, önálló vámterület hiján, szükség van s hogy az állam ez irányú tevékenysége, hatalmasabb eszközökkel, újabb területekre kiterjesztendő. A törvény hatályának határozatlan időre, illetőleg a törvényhozás további intézkedéséig való meghosszabbítása mellett szól nemcsak az a körülmény, hogy még ma nem lehet előrelátni a normális viszonyok bekövet­kezésének időpontját, hanem hogy időt kell engedni a változott viszonyok által okozott izgalmak lezajlására ós az új közgazdasági helyzet kialaku­lására. Akkor, midőn a jövendő iparpolitika irányát hosszabb időre kijelölő törvény megteremtéséről lesz szó, szükséges, hogy a közvélemény ne csak a múlt eredményeire támaszkodjék, hanem hogy a változott gazdasági el­helyezkedés követelményeit is át tudja tekinteni. Addig a jelenlegi törvény eszközeivel és a mindenkori költségvetési törvény által biztosított keretek között keli az igényeket kielégíteni. A törvényjavaslat 2. §-a az életbeléptetésről és végrehajtásról intézkedik. Az 1907 : III. törvénycikk mindezekre vonatkozólag három külön szakaszban (17., 18. és 19. §§.) intézkedik, részben Fiume különleges viszonyaira (18. §.), részben pedig arra való tekintettel, hogy a törvény által meghatározott kedvezmények a kereskedelemügyi, földmívelésügyi, pénzügyi és belügy ­niinisteriumok, valamint Horvát-Szlavon-Dalmátországokat illetőleg a horvát­szlavon-dalmát bán ügykörét érintik (19. §.). Mivel a jelen törvényjavaslat csupán az idézett törvény I. fejezetének meghosszabbítását célozza, a III. fejezet alá fogott záróhatározatok — a jelen új rendelkezéstől eltekintve, változatlanul érvényben maradnak. Ezt fejezi ki a javaslat 2. §-ában foglalt intézkedés is. Budapest, 1915. évi november hó 8-án. Harkányi János b. s. k., hreslcedelemügyi m. Mr. minister.

Next

/
Thumbnails
Contents