Főrendiházi irományok, 1910. XXI. kötet • 1019-1155. sz.
Irományszámok - 1910-1133
1133. szám. 429 a többször idézett számviteli törvény 25. §-a értelmében — nem terjed ki, nem alkalmazhatók a pótutalványozásra vonatkozó határozmányok a külföldi leszámolásokra sem. Ezek ugyanis legtöbbször csak jóval ama számadási éven túl ejthetők meg, amelynek háztartásából kifolyólag keletkeztek ; s így az eredmények megfelelő elszámolásának az esedékességre és arra való figyelemmel kell történnie, hogy minden költségvetési évre együtt 12 hónapot felölelő leszámolásoknak az eredménye essék. — Nem hagyható .ovábbá figyelmen kívül, hogy nemcsak a külfölddel való viszonylatokban, hanem az állami gazdálkodásnak úgy szólván minden terén fordulnak elő ügyletek, amelyek az administration kívül eső okokból a számadási év végéig le nem bonyolíthatók, s így a vonatkozó kiadás vagy bevétel sem számolható el annak a költségvetési évnek a javára, illetve terhére, amelynek háztartásában jogcíme szerint gyökerezik. Ez okból a pótkezelés, — amint azt különösen a francia államszámvitel fejlődésének története is mutatja — egyáltalán nem biztosítja azt, hogy az egy költségvetési évre vonatkozó zárszámadás szerves egységben összefoglalhassa mindazokat a kiadásokat és bevételeket, amelyek keletkezesök jogcíme szerint az illető év gazdálkodásához tartoznak. Nem szorul továbbá bővebb indokolásra, hogy az utalványozási jognak a költségvetési éven túl, — az 1897. évi XX. t.-c. szerint három hónapra — való kiterjesztése, amellett hogy teljesen mesterséges határvonalat állít fel az évi gazdálkodás eredményeinek a lezárására, az engedélyezett hitelek gazdaságosabb felhasználását sem mozdítja elő. Mert a pótutalványc zási időszak nem uj ügyletek kötésére, hanem az év végén függőben maradt tételeknek, a már megszerzett jogoknak és elvállalt kötelezettségeknek a lebonyolítására van hivatva. Az elmúlt évből fennmaradt hitelek terhére ennélfogva a pótutalványozási időszak alatt ujonan keletkezett kiadások helyesen nem utalványozhatok. — Megjegyzendő azonban, hogy a gyakorlatban számos nehézség merül fel annak a megállapításánál, hogy a pótutalványozási időszak alatt felmerülő valamely kiadás a folyó, avagy még az elmúlt év kezeléséhez tartozik-e. A folyton folyó és ezer szállal egybefonódó gazdasági élet különböző jelenségeinek, tényeinek és eseményeinek keletkezesök jogcíme szerinti szétválasztása a kezelést nehézkessé s a számadást bonyolulttá teszi. Ez megnehezíti az ellenőrzést és oda vezet, hogy a pótutalványozási időszak alatt párhuzamosan haladó két különböző évi kezelésben az utalványozás igén gyakran a kiadás jogcímének kellő vizsgálata nélkül történik, amaz év hitelének a terhére, amelynél az elszámolás a körülményekhez képest a legsimábban eszközölhető. — Az a törekvés továbbá, hogy az engedélyezett hitel elévülése lehetőleg elkerült essék, a pótutalványozási időszakban a fennmaradt hitelekkel való bőkezűbb gazdálkodásnak, s a maradványok terhére — egyébként mellőzhető kiadások utalványozásának válik forrásává. Ezért a pótkezelés a franciáknál a hitel-elévülés temetőjének (le tombeau des annulations) neveztetett el. Az említett hátrányok felismerése a pótkezelésnek megszüntetésére vezetett az ujabb számviteli rendszerekben, és pedig annál is inkább, mert ily módon lehetővé vált annak a biztosítása, hogy a lefolyt évre vonatkozó számadások már a következő év legelején elkészülhessenek. Ez pedig az állami gazdálkodás körének bővülése és a teendők fokozódó tagozódása mellett — úgy az alkotmányos ellenőrzés, mint az administráció érdekei szempontjából — mind nagyobb jelentőséggel bir. — Megjegyzem, hogy a szomszédos Ausztriában a pótkezelési időszak már régebben megszü'ntettetett s hogy hasonlóképen megszűnik a pótkezelés az 1914/15. évtől kezdve a közös költségvetést illetőleg is. Kívánatosnak mutatkozik tehát, hogy mi is áttérjünk a szóbanforgó uj rendszerre, s hogy az 1914/15. költségvetési évtől kezdve a pótutalványozási időszak állami költségvetésünket illetőleg is eltörültessék. Az erre vonatkozó rendelkezést tartalmazza a jelen törvényjavaslat 1. §-a.
