Főrendiházi irományok, 1910. XVII. kötet • 843-886. sz.
Irományszámok - 1910-875
556 875. szám. val, hogy a szerzett jogok ne érintessenek s hogy a személyzet kedvezőtlenebb elbánásban, mint eddig, ne részesittessék. A törvényjavaslatnak egyik főczélja az, hogy az a nyugtalanság, amely Horvát-Szl a vonor szagban a vasúti szolgálati rendtartás életbeléptetésével keletkezett, megszüntettessék. Ez utóbbi czól elérése végett a törvényjavaslat a megkivántató nyelvismeret tekintetében rendelkezést nem tartalmaz, hanem az 1907. évi XLIX. törvónyczikk előtti jogállapotnak megfelelően a kereskedelemügyi minister fog e részben rendeletileg intézkedni. Ebben a kérdésben ugyanis a kormány ragaszkodik összes olődeinknek ahhoz a felfogásához, hogy az 1868. évi XXX. törvényczikknek a közös hivatalok nyelvét szabályozó rendelkezései a m. kir. államvasutakra nem vonatkozhatnak, de tekintettel arra a körülményre, hogy Horvát-Szlavonországok közvéleménye az 1868. évi I. autonom törvényczikket másként magyarázza, ezen egymással szemben álló s egyaránt jóhiszemű két jogi felfogás közötti vita eldöntésének egyoldalúan praejudikálni nem kivánva, annak végleges eldöntését az 1868. évi XXX. törvónyczikkben előirt módon esetleg létesülő ujabb megállapodásnak ki várijuk fentartani. Ugyanez a felfogás vezette akkori hivatali elődeinket is, a midőn a vasúti pragmatikára vonatkozó 1907. évi törvényjavaslatból a szolgálati nyelv kérdésének elintézése kihagyatott s az 1907. évi XLIX. törvényczikk csak a tisztviselők képesítésének megállapításával kapcsolatban tartalmazott a nyelvre vonatkozó rendelkezéseket. Azonban daczára annak, hogy az akkori kormány nyomatékkal hangsúlyozta, hogy ezzel a szolgálati nyelv kérdését eldönteni nem kivánja, Horvát-Szlavonországok közvéleménye abban a tényben, hogy a fentemiitett törvény nyelvi rendelkezéseket tartalmaz, mégis az emiitett kérdés eldöntésére irányuló praejudiciumot látott s e körülmény olyan messzemenő elégedetlenséget és izgalmat támasztott Horvát-Szlavónországokban, a mely megingatta a két testvérnemzet között annyira kivánatos egyetértést. Az 1907-iki törvénynek ezen -— megalkotóinak intentiójávai annyira ellentétes — eredménye indit arra, hogy a nyelvre vonatkozó rendelkezéseknek a törvényből való kihagyását hozzam javaslatba s ez által még csak lehetőségét is elvegyem annak, mintha az 1868. évi XXX. törvényczikk rendelkezéseit egyoldalúlag magyarázni vagy Horvát-Szlavonországok törvényes jogait bárminő vonatkozásban érinteni akarnók. Az alkalmazottaktól megkivántató nyelvismeret kérdésében kiadandó rendeletben tekintettel kivánnék lenni úgy Horvát-Szlavonországok különleges viszonyaira, mint a vasúti szolgálat érdekének, a:i üzem biztosságának s a közönség érdekeinek szempontjaira. Ebben a rendeletben tekintettel arra, hogy annak hatálya a magyar szent korona országainak területén üzemben levő Összes közhasználatú vasutakra ki fog terjedni, általános elvként kimondatnék, hogy a vasúti szolgálatba csak oly egyén vehető fel, a ki a magyar nyelvet buja. Horvát-Szlavonországok különleges viszonyaiból kifolyólag azonban a rendeletben kimondatnék az is, miszerint azok, a kiknek Horvát-Szlavonországokban van községi illetőségük, akkor is felvehetők, ha csak a horvát nyelvet bírják. , Ezzel kapcsolatban azonban megállapittatnék az is, hogy mindazoktól az alkalmazottaktól, a kiknek a vasúti üzem vagy a vasutüzlet vezetésénél és lebonyolításánál Írásban vagy szóval (táviratban vagy távbeszélőn) intézkedniük ós rendelkezniük kell, vagy a kik ügyiratok, számadások stb. készítésével és kezelésével vannak megbízva, a magyar nyelvnek szóban ós irás-