Főrendiházi irományok, 1910. XVII. kötet • 843-886. sz.

Irományszámok - 1910-870

140 870. szám. 7. Vétség gyanánt bünteti végül a javaslat 24. §-ának 7. pontja mindazokat, akik akár kifejezetten, akár burkoltan a) a nemi életre vagy a nemi betegségek megelőzésére vagy gyógyítására vonatkozó, a szemérmet sértő vagy a közerkölcsöt veszélyeztető hirdetést tesznek közzé, b) magzatelhajtó szereket hirdetnek, vagy a magzatelhajtásra szolgáló módot vagy alkalmat ajánlanak. A közfelháborodást előidéző visszaélések legnagyobb tömegét e vétség büntetése lesz hivatva elnyomni. Az erkölcstelen hirdetések egész gyűjteményét nyújtja még egy-egy magasabb szinvonalon álló s az erkölcstelenedés ellen egyébként állást foglaló nagyobb napilapunk is. Az ily hirdetések megmételyező s különösen a serdülő ifjúságra káros kihatása nyilvánvaló s az ellen a közhatalomnak a társadalmat a legerélyesebb rendszabályokkal kell megvédelmeznie. E vétség megállapítása tehát indokolt. Kiegészíti e rendelkezést még a 29. §. 6. pontja. 8. A 25. §. a vétségek büntetési tételeit határozza meg s meghatározza azokat az eseteket is, amelyekben a zsarolásszerű (fentebb 5. alatt részletezett) visszaélés bűntetté minősül. A 26. §-hoz. E szakasz a javaslat 5., 6., és 7. §-aiban foglalt rendelkezéseket erősíti meg büntetési tételokkcl. Mai jogunkban hasonló rendelkezéseket a sajtótörvény 41. és 38. §-ai tartalmaznak. 1. A sajtótörvény 41. §-a szerint az oly nyomdatulajdonost, aki a nyomtatványra nevét és lakát ki nem teszi, vagy álnevet tesz ki, ha a nyomtatvány sajtóvótsóget foglal magában, bűntársnak kell tekinteni, ellenkező esetben pedig büntetése száz forintig terjedhet. A javaslat ezt a megkülönböztetést nem fogadta el, mert a szabály megszegésének rendészeti jellege nem vész el azzal, hogy a nyomtatvány bűncselekményt tartalmaz. E megkülönböztetést, amely abból a vélelemből indul ki, hogy a nyomdatulajdonos a nevét és címét bűnössége tudatában nem tette ki, a sajtótörvény felelősségi rendszere mellett sem lehetett kellőképen igazolni. Ha az ismertté vált nyomdász a felelősségi fokozatban őt megelőző személyt megnevezte, úgy az utóbbi is büntetés alá került, holott két különböző fokozathoz tartozó személyeket a fokozatos ós kizáró büntetési rendszer mellett együttesen büntetni nem lehetne. Ha pedig a nyomdász a kiadót, szerkesztőt vagy szerzőt meg nem nevezhette, a felelősségi fokozatok értelmében úgyis mint tettes került büntetés alá. A javaslat ezért a nyomdászra, aki a nyomtatványra nevét s lakát (a nyomtatás helyét) ki nem teszi, egységes büntetést állapít meg, cselekményét kihágásnak minősíti és hatszáz koronáig terjedhető pénzbüntetéssel sújtja. E keretek közt a bíróság eléggé mérlegelheti az eset körülményeit s állapíthat meg a bűnösségnek megfelelő büntetést. 2. A sajtótörvény 38. §-a szerint egy évi fogsággal és kétezer forintig terjedhető pénzbüntetéssel sújtandó az, akinek be nem jelentett nyomdája vagy kőnyomdája van. A javaslat 26. §-ának első bekezdése e rendelkezéssel szemben jelentékenyen enyhébb, mert a cselekményt kihágásnak minősíti és csak hatszáz koronáig terjedhető pénzbüntetéssel bünteti. Az enyhítés oka az, hogy e rendészeti szabály megszegése a jogosulatlan terjesztés szigorúbb megtorlása (24. §. 2. pontja) mellett nem oly súlyos jellegű, mint az eddigi jogrendszerben ehetett, amely a terjesztés ellenőrzésére nagyobb súlyt nem fektetett.