Főrendiházi irományok, 1910. XVII. kötet • 843-886. sz.
Irományszámok - 1910-870
122 870. szám. Az a korlátozás, hogy a büntető ítélettel sújtott s a nyomdász (többszörösítő) nevével, valamint a nyomtatás (többszörösítés) helyének megjelölésével el nem látott sajtótermékek a terjesztésből ki vannak zárva, megfelel a sajtótörvény 43. és 44. §-ainak s természetes folyománya egyfelől a bűnösség megállapításának, másfelől a sajtó rendjében ós a felelős személyek biztosításában rejlő annak az érdeknek, amelyet a javaslat 5. §-a szolgál. Az 5. §. rendelkezéseinek következetes érvényesítése látszólag azt kívánja, hogy az oly sajtótermék terjesztése se engedtessék meg, amely a kiadó nevével nincs ellátva, miután az idézett szakasz parancsolólag előírja, hogy minden sajtóterméken a kiadó neve is kitétessék. A javaslat nem is mulasztotta el, hogy e rendelkezés szankciójáról gondoskodjék; de tette ezt azzal, hogy bünteti a nyomdatulajdonost, aki e rendelkezést megszegi (26 § ). A kiadó nevével el nem látott sajtótermékeket azonban a terjesztésből kizárni nem lehetett, egyfelől mert ezzel több művelt külföldi állam sajtótermékeitől zárnánk el a hazai könyvpiacot, másfelől, mert a terjesztőkre aránytalan megterhelés volna, ha kötelesek lennének minden sajtóterméken a kiadó nevét is kutatni a n3 T omdatulajdonosé mellett, bárha az utóbbi sokszor egyúttal a kiadó is. 2. A terjesztés általános szabadsága mellett el kell ismerni ós egyúttal érvényre juttatni az államnak azt a jogát, hogy az állam érdekeibe ütköző külföldi ós a jogsértéseket egymásra halmozó belföldi sajtótermékeket a sajtó szabadságának megfelelő garanciái mellett a terjesztéstől eltiltsa. . A külföldön kiadott vagy külföldön nyomtatott vagy egyébként többszörÖ3Ített sajtótermékek terjesztésének megtiltása már ez idő szerint is helyt fog, de törvényen nem alapul. A kitiltás a gyakorlat szerint a belügyminiszter hatáskörébe tartozik. A javaslat, méltányolva a kitiltás lehetőségének az állam érdekében való nagy fontosságát, a gyakorlat által meghonosított szokásjogi szabályt törvénybe kivánja iktatni, de kiemeli, hogy a miniszter e joggal csak közérdekből élhet. A külföldi sajtótermékek kitiltásának jogosultságát általában elismerik, mert abban az állam természetes önvédelmi joga nyilatkozik meg. A sajtószabadság elvébe ez a jog nem ütközik, mert a szabadság correlativuma, a felelősség, a külföldi nyomtatványokkal szemben nem érvényesíthető, tehát ezeknek oly messzemenő szabadsága sem megokolt, mint a belföldi sajtótermékeké. Még a szabad szellemű francia jogban is a sajtótörvény 14. cikke szerint a külföldi lapok terjesztését a minisztertanács, ilyen könyvek ós egyes lappéldányok terjesztését a belügyminiszter betilthatja. Több oldalról szükségesnek jelezték a belföldön megjelenő egyes időszaki lapok terjesztésének megakadályozását is. Felhozták, hogy az utóbbi időkben sajnálattal kellett tapasztalni, hogy sajtó útján mind nagyobb számban követnek el oly bűncselekményeket, amelyek erkölcstelen módon részben az államélet elsőrangú érdekeit s a társadalmi rend alapjait támadják, részben pedig a köztisztességet durván sértik. A sajtó munkásai maguk is felháborodással ismerik el, hogy immár egész lapvállalatok alakulnak, amelyeknek egyetlen létalapja a bűncselekmények elkövetése. A sajtónak ezzel a két csoportjával : a hazafiatlan és az erkölcstelen sajtóval szemben akkor is hatályosabb védekezésre van jogunk és szükségünk, ha a belföldön készül. Akik ezt az indítványt előterjesztették, a sajtószabadságot azzal kívánták megóvni, hogy az eltiltást a kir. Kúriára bíznák és szigorúan körvonalazott tárgyi feltételokhez kötnék. Az igazságügyi kormány azonban ezt n tervet nem fogadta el, mert
