Főrendiházi irományok, 1910. XVI. kötet • 751-842. sz.
Irományszámok - 1910-816
$16. szám. 339 816 szám. (50. ülés, 889. jegyzőkönyvi pont.) A főrendiház egyesült pénzügyi, valamint közgazdasági és közlekedésügyi bizottságának jelentése a m. kir. kereskedelemügyi ministernek a beszterczebánya— hermándi h. é. vasút engedélyezésére vonatkozó jelentése ügyében, A kereskedelemügyi minister a tárgyalás alatt álló előterjesztésben bejelenti, hogy hivatali elődje a m. kir. államvasutak Beszterczebánya állomásából kiágazólag Olmányfalván át Hermándig vezetendő h. é. vasút építésére és üzletére vonatkozó engedélyokiratot az 1880 : XXXI. t.-cz. 1. §-a, illetve az 1888 : IV. t.-cz. alapján s 0 császári és apostoli királyi Felségének legfelsőbb elhatározása folytán f. é. július 1-én kiadta s egyúttal bemutatja másolatban az engedélyokirat szövegét. A szóban levő vasút kiépitése közgazdasági szempontból kivánatos ós indokolt, egyrészt azért, mert a hermándi papirgyár további üzembetartását biztosit)a, a mely vasút nélkül kénytelen volna üzemét beszüntetni, másrészt pedig azért, mert az általa érintett vidéket bekapcsolja a megye székhelyéhez, Beszterczebányához vezető vasúti hálózatba, a minek főleg e vidék erdőgazdaságára nézve lesz igen előnyös kihatása. A h. ó. vasút épitési hossza 13 km ; épitési és üzletberendezési tényleges tőkéje 2,956.000 koronában, vagyis pályakilométerenkónt 227.384 koronában állapíttatott meg. Ezen aránylag magas építési költség egyrészt abban találja meg magyarázatát, hogy a vonal létesítéséhez szükséges területek, legalább részben, csak magas egységáron voltak megszerezhetők, másrészt abban, hogy a vonal épitésénól nagyobb földmozgósitási munkálatokra volt szükség. A törzsrészvények ellenében biztositott állami hozzájárulás, a postaszállitás fejében 150.000 korona, az állami közutak érdekeltsége czímén 120.000 korona ós segélyezés czímén 295.600 korona tőkeértéknek felel meg, vagyis az épitési és berendezési tőke 5*07, illetve 10°/o-át, együttesen 150.7°/o-át teszi, tehát a törvényes 20 ü /o-on alul marad. 4U*