Főrendiházi irományok, 1910. XIV. kötet • 615-697. sz.
Irományszámok - 1910-637
74 637. szám. Egyfelől a munkátlanságot követő szűkölködés, másfelől a könnyelmű és élvezethajhászó életmód következményeként előálló, gyakran szervezeti elfajulással is kapcsolatos erkölcsi nihilizmus természetes forrása a kezdetben kisebb súlyú, de későbbi fejlődésében végzetes eredményekkel járó kriminalitásnak. Az egyes büntető intézetekben végzett, közvetlen tanulmányok ezt a lélektanilag természetes és nap-nap után szerzett tapasztalatokkal is igazolt jelenséget az induktiv bizonyítás teljes súlyával megerősítik. Hazánkban szerzett tapasztalatok általában azt mutatják, hogy úgy a vidéken, mint a városokban a legveszedelmesebb büntettek munka nélkül élő s rendszerint egyúttal munkakerülő, a rendes életmódtól irtózó elemektől erednek. A vidéket illetően általánosan ismeretes az a határtalan veszedelem, amely jogilag védett érdekeinket a kóbor cigányok részéről fenyegeti. Egy dánosi rablógyilkosság s más hasonló gonosztettek a közérdeklődést időnként erre a veszedelemre reá is terelik ; de mindezideig hiányzik az a hatályos intézkedés, amely a veszedelmet a társadalomról hatályosan elhárítani tudná. Városaink közül a dolog természeténél fogva a munkátlan elemek legjobban Budapest társadalmi rendjét veszélyeztetik. A székesfővárosi államrendőrség jelentése szerint itt több mint 500 oly munkanélkül élő ember ismeretes, akik állandóan bűncselekmények elkövetéséből tartják fenn magiakat, de akik az igazságszolgáltatás sújtó kezét élelmességükkel gyakran elkerülik s szabadlábon élve a közrend legveszedelmesebb ellenségei maradnak. A teljesen munkanélkül élők mellett a nagy városokban számos oly kétes foglalkozású ember is tartózkodik, aki felismerve a törvények fogyatkozásait, túlteszi magát minden erkölcsi kötelességen s abból tengeti életét, hogy szédelgésre használja ki a szegény néposztály szenvedélyeit, gyöngeségét, könnyelműségét vagy tapasztalatlanságát. Ezeknek a kétes foglalkozású elemeknek a cselekményei a mai tételes jog szerint a legsúlyosabb eseteket kivéve nem vonhatók büntetés alá ; ez magyarázza meg, hogy a rendőrhatóságoknak tétlenségre kárhoztatott szemlélődése mellett foszthatják ki a velük érintkezésbe jutott népelemeket. II. A munkatlanságban rejlő veszedelem leküzdésére irányulő régebbi tételes jogi rendelkezések. A munkanélküli életnek jelentékeny veszedelmét ismerve, már századok előtt megkísérelte a közhatalom azzal szemben a hatályos védekezést. A XVI. század végén Hollandiában kitűnően berendezett u. n. fegyintézeteket találunk, amelyek mindenekelőtt a koldusok és a csavargók összegyűjtésére voltak hivatva. Más államokban is már századok óta védekeztek az úgynevezett consuetudo delinqnendi ellen ; a középkorban és az új kor első századaiban válogatott kínzásokkal, gyakran kegyetlen tortúrák után halálbüntetéssel sújtották az olyan bűntetteseket, akikre a consuetudo « -t rábizonyították, de a védekezésnek ez a módja szerfölött kezdetleges volt és az új kor törvénykönyveiből ki is maradt. Különösen hiányzik a védekezés minden módja a magyar büntető törvénykönyvből, amely e tekintetben a legtöbb nyugateurópai törvénykönyv mögött marad.