Főrendiházi irományok, 1910. XIV. kötet • 615-697. sz.
Irományszámok - 1910-661
6G1. szám. 661. szám. (44. ülés, 757. jegyzőkönyvi pont.) A főrendiház igazoló bizottságának jelentése a főrendek jegyzékének folytatólagos kiigazítása tárgyában. Dr. báró Korányi Frigyes a főrendiháznak Ő Felsége által élethossziglan kinevezett tagja, a budapesti VII. kerületi állami anyakönyvi hivatal által kiállított halotti anyakönyvi kivonat tanúsága szerint Budapesten 1913 május 19-én elhalt, a mely körülmény a főrendiház 1913 június 5-én tartott XLII. ülésében is bejelentetett, ennélfogva tiszteletteljesen javasolja a bizottság, hogy dr. báró Korányi Frigyes neve a főrendek jegyzékének X. fejezetéből töröltessék. A m. kir. belügyminister úr 1913 május 18-án 78.062/1—a. szám alatt kelt átirata szerint fenséges Ferencz Károly Szalvátor főherczeg úr részére a kegyelmes királyi meghívólevelet kieszközölte, miért is a bizottság tisztelettel javasolja, hogy fenséges Ferencz Károly Szalvátor főherczeg úr neve, a főrendek jegyzékének I. fejezetébe beiktattassék. A m. kir. belügyminister úr 1913 márczius 12-én 42.989/1—a. szám alatt kelt átirata szerint Dr. Berzsenyi Jenő, a dunántúli ág. hitv. ev. egyházkerület felügyelője részére a főrendiház elnökének megkeresése értelmében a kegyelmes királyi meghívólevelet kieszközölte. Minthogy az igazoló bizottság dr. Berzsenyi Jenő jogosultságát már az 1913. évi február 6-án tartott ülésében elismerte ós megállapította, hogy Laszkáry Gyula a dunáninneni ág. hitv. evangélikus egyházkerület felügyelőjének 1912 deczember 20-án történt elhalálozása folytán a m. kir. vallás- ós közoktatásügyi minister úr átirata és a főrendiház által vezetett nyilvántartás adatai szerint, sorrendben dr. Berzsenyi Jenő a dunántúli ág. hitv. evang. egyházkerület felügyelője, mint hivatalban legidősebb, hivatott a főrendiházi tagságra, tisztelettel javasolja a bizottság dr. Berzsenyi Jenő, a dunántúli ág. hitv. ev. egyházkerület felügyelője nevének a főrendek jegyzéke IV. fejezetének c) rovatába dr. Zsigmondy Jenő neve után való felvételét. A m. kir. ministerelnök úr az 1913 május 1-ón 2815/1. számú átiratával arról értesítette a főrendiház elnökét, hogy ő -cs. ós apostoli kir. Felsége dr. Concha Győző udvari tanácsos, budapesti tudományegyetemi nyilvános rendes tanárt a főrendiház élethossziglani tagjává legkegyelmesebben kine-