Főrendiházi irományok, 1910. XIV. kötet • 615-697. sz.
Irományszámok - 1910-637
98 637. szám. hogy az államok ne kényszerítsék munkára a csavargót; ezek munkával való ellátását bizzák a társadalomra. Könnyű belátni, hogy ennek a kivánságnak a teljesítése alapjában megdöntenó minden kísérlet sikerét. Mert éppen ez az elem maradna továbbra is munka nélkül, nem mintha munkaalkalma nem nyílnék, hanem mert tudatosan kerüli azt. Ezzel az elemmel csak a közhatalom kényszerítő ereje küzdhet meg. 5. A Lrsadalmi védekezés eszközei. A társadalmi védekezés eszközei a közveszélyesekkel szemben kétféle célt szolgálhatnak. A lehetőségig alkalmassá kívánják tenni a bűntettest a társadalmi életre (mesures d'adaptation); ha pedig ez nem lehetséges, ki akarják a társadalomból zárni (mesures d'éli mination) A védekezés eszközei mindkét esetben eltérők lesznek, aszerint, hogy a közveszélyes bűntettesek mely csoportjával szemben kell azokat alkalmazni. a) Kiutasítás. Relegáció. Az elimináció eszközei közt az olyan közveszélyesekkel szemben, akik külföldi honosságúak, a védekezés legegyszerűbb módjának látszik az országból mindenkorra, vagy hosszú időre szóló kiutasítás, amelyet a magyar büntetőtörvénykönyv 64. §-a is ismer. Kifejezetten a köz veszélyes bűntettesekre vonatkozóan kimondja ezt az osztrák javaslat 36., 37. és 40. és a német javaslat 53. §-ának utolsó bekezdése. Amint egy-egy állam érdeke szempontjából ilyen intézkedés kívánatos lehet, úgy általános emberi szempontból tekintve, az még semmiesetre nem kielégítő, mert a bűntettesben a társadalomra rejlő veszélyt nem szünteti meg, csupán egyik állam társadalmáról a másikra hárítja át. A műveltebb államok közös érdekeit tekintve, nagyobb értéket kell tulajdonítani a francia relegáció rendszerének, amely a közveszélyes bűntettesek nagyrészét messzeeső gyarmatokba szállítja. A relegáció jó hatása, meglátszik a kriminalitás franciaországi alakulásán ; megtörte a visszaesés erejét. Ámde e rendszer megvalósítása is komoly nehézségekbe ütközik s azokkal szemben, akik ellen alkalmazzák, nem kísérli meg a gyógyítást ; egyúttal rendszerint a szükségen felül kegyetlen. Sok államnak nincs gyarmata. Az elszállítás nagy költséggel jár. A relegáltak jelentékeny része a gyarmatokon idő előtt elpusztul. b) A megintés. A norvég s néhány más külföldi törvény (1. fentebb) szerint ÍI, csavargás egyszerűbb eseteiben a csavargót a büntetés alkalmazása előtt a hatóságnak meg kell intenie s csak ha ez az intézkedés eredménytelen maradt, lehet erélyesebb rendszabályhoz nyúlni. Ez a rendszer elméletileg igazolható és jogrendszerünkbe való beillesztését nálunk is tekintélyes helyről ajánlották. Minthogy azonban az egyszer megintett munkakerülőket éppen csavargó életmódjuk miatt rendszeresen figyelemmel kisérni csak szei felett nagy nehézségekkel vagy egyáltalában nem lehetne, a javaslat annál is inkább mellőzte a megintés intézményét, mert attól a már rendszerint elzüllött vagy a züllés határán mozgó munkakerülőkre csak nagyon kivételes esetekben lehetett volna megfelelő hatást remélni. Ez a megfontolás magyarázza meg, hogy pl. az 1908. évi svájci javaslat a megintést mellőzi, mig az 1903. évi javaslatban még benne volt. c) A munkával ellátás. Ugyancsak a norvég törvény írja elő, hogy a hatóságnak a munkakerülőt a lehetőségig munkával kell ellátnia s az illető csak akkor esik büntetés alá, ha e munkát nem fogadta el.
