Főrendiházi irományok, 1910. X. kötet • 400-462. sz.
Irományszámok - 1910-418
148 418. szám. A székhely esetleges megváltoztatásáról tartozik a vállalkozó az államvasutat a város, kerület, utcza ós házszám pontos megnevezésével mindenkor előre értesiteni. 18. §. Meghatalmazás, Alulirott Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, Magyar Agrár és Járadék Bank részvénytársaság, Magyar helyi érdekű vasutak részvénytársaság ós az Union Bank ezennel jogérvényesen kijelentjük, hogy a magunk részéről utólag megnevezendő egyént feljogositjuk és meghatalmazzuk, hogy bennünket a jelen szerződés végrehajtásával járó intézkedések és nyilatkozatok tekintetében ugy az épittető államvasút által kiküldendő, mint az illetékes hatósági közegekkel szemben képviseljen és bármi néven nevezendő iratokat, értesitvényeket nevünkben és részünkre átvehessen, azokra válaszolhasson, nyilatkozatokat tehessen és egyáltalán nevünkben és képviseletünkben belátása szerint eljárhasson. Már most is kijelentjük, hogy ezen megnevezendő képviselőnknek ezen meghatalmazásunk alapján tett intézkedéseit, nyilatkozatait, jogcselekményeit ós eljárásait magunkra nézve feltétlenül kötelezőknek ismerjük el és olybá tekintjük, mintha azokat magunk közvetlenül cselekedtük volna. 19. §. A vállalt munka és az abból eredő járandóságok átruházása, illetőleg leszámítolása. Vállalkozó fentartja magának azt a jogot, hogy a jelen szerződósben vállalt kötelezettségeket és szerzett jogokat egy tisztán erre a czélra alapitandó részvénytársaságra átruházhassa. A részvénytársaság megalakításának módozatait és feltételeit a kereskedelemügyi m. kir. minister ur a pénzügyminister úrral egyetértőleg, az átruházás feltételeit pedig a kereskedelemügyi m. kir. minister ur állapitja meg. Vállalkozó elismeri, hogy a szerződéses munka végrehajtása tekintetében a kereskedelemügyi m. kir. minister által az 1907. évi 55.800. szám alatt, az 1907. évi III t.-cz. végrehajtása tárgyában kiadott rendeletnek a közszállitásokat szabátyozó II. része, illetőleg az 1907. évi III. t.-cz. II. fejezete végrehajtását tárgyazó utasitás 8. §-a AJ pontjának a szállitás vagy munkálat elnyerőjót terhelő rendelkezéseit mint vállalkozóra nézve kötelezőket, figyelembe venni tartozik. 20. §, Perbíróság. Egyetértőleg megállapíttatik, hogy a jelen szerződésből eredő minden per a. magyar királyi államvasút székhelye szerint illetékes biróság előtt az ügy természetének megfelelő eljárás szerint döntendő el