Főrendiházi irományok, 1910. X. kötet • 400-462. sz.

Irományszámok - 1910-418

140 418. szám. Hogy azonban vállalkozónak is alkalom nyujtassék a részletfizetések ki­számításánál alapul vett mennyiségekre nézve nyilatkozni, három hónapon­kint egyszer az építési vezető közegek által a vállalkozó közegeinek közre­működésével az elkészült munkák részletesebben vétetnek fel és ezen felvé­telek alapján készíttetik egy-egy pontosabb kereseti kimutatás. E helyen megállapíttatik, hogy a 6. §-ban kikötött fix átalányösszeg kizárólag a részletfizetések utalványozása czéljából és a nélkül, hogy ebből a megállapításból vagy a szerződós mellékletét képező részletfizetési szabály­zatból a vállalkozó által létesítendő munkálatok és teljesítmények mértékére ós arányára nézve bármely kötelezettség vagy jogi következtetés lenne le­vonható, a jelen szerződés mellékletét és kiegészítő részét képező részletfize­tési szabályzat szerint fog felosztatni. B) Kamatmentes előleg adatik az építés színhelyén levő és vállalkozó tulajdonát képező, az építésnél felhasználandó ós a részletfizetési szabályzat­ban részletesen felsorolt ós kellően védett helyen raktározott anyagokra. Az előleg összegének kiszámításánál a részletfizetési szabályzatban fel­sorolt egységárak irányadók. C) Kamatmentes előleg adatik továbbá a vasút építéséhez szükséges gépek, gőrkocsik és gőrsinanyagok és ezekből készített gőrpályákra, valamint állványokra, a részletfizetési szabályzatban meghatározott módon és összegben. Vállalkozó mindazokat az anyagokat ós tárgyakat, a melyekre előlegek adatnak, a Horvát-Szlavonországokban érvényes osztrák általános polgári tör­vénykönyv 452. §-ának megfelelő módon jelképi átadással az államvasutak­nak zálogképen fogja lekötni olyan jelek alkalmazása által, a melyek az anyagoknak és tárgyaknak ezzel a zálogjoggal való terheltségét mindenkire nézve felismerhetővé teendik. Tartozik tehát vállalkozó az előleg igénybe­vétele előtt az illető anyagok és tárgyak lerakó helyein olyan könnyen el­olvasható és mindenkire nézve hozzáférhető helyen felerősített felirásos táb­lákat alkalmazni, melyek azoknak az államvasút részére történt elzálogosí­tását megerősítik. Az államvasút jogosítva lesz arra, hogy netáni követeléseit ebből a zálogból az 1875. évi XXXVII. t. ez. 306. §-a értelmében minden birói közbenjárás nélkül kielégíthesse. Azokat a tárgyakat és anyagokat, melyekre előleg adatott, a vállalkozó az államvasút külön írásbeli engedélye nélkül másnak tulajdonába át nem engedheti és a munka színhelyéről el nem távolithatja, az anyagok pedig a jelen szerződés tárgyát képező építkezésen kívül egyéb czólra fel nem hasz­nálhatók A kamatmentes előlegek visszafizetésére vonatkozólag a szerződés kiegé­szítő mellékletét képező általános feltételek 25. §-ának 76. tétele alatt fog­lalt megállapodások változatlanul érvényesíttetnek. A zálogul szolgáló anyagok és tárgyak átadásával Összekötött minden­nemű költségek, valamint az anyagokat és tárgyakat érő bármi néven neve­zendő rongálásokból származó károk kizárólag a vállalkozót terhelik ós az államvasút azokért a károkért, a melyek ezekben az anyagokban és tárgyak­ban bármi okból történnek, semmiféle felelősséggel nem tartozik. D) Az előző A) és B) pontok alatt foglaltak értelmében szerkesztendő kereseti kimutatás ós részletfizetés minden hónapban egyszer állíttatik fel és pedig külön külön minden hónap elsején az ogulin—gospici és minden hó 15-én a gospió—országhatárszéli vonalrészre nézve. A részletfizetési kereseti kimutatásban felveendő a részletfizetés felállí­tásakor megállapított összes teljesítmény után a jelen szerződés értelmében

Next

/
Thumbnails
Contents