Főrendiházi irományok, 1910. IX. kötet • 375-399. sz.

Irományszámok - 1910-381

381. szám. 553 A segitésnek a fentiekben ismertetett módja — nézetem szerint — annyira helyes és igazságos, hogy még abban az esetben is, ha az állam pénzügyi helyzete a tervezettnél nagyobb arányú segitést tenne lehetővé, a segitést semmi esetre sem szabadna általánosítani s az összes — családdal nem biró alkalmazottakra is — kiterjeszteni, hanem akkor is csak arról lehetne szó, hogy a családi pótlékok mértéke a tervezettnél magasabb összegekkel állapittassék meg. A családi pótlék engedélyezését nem kívánom annyira korlátozni, hogy abban kizárólag csak a gyermekkel biró alkalmazottak részesülhessenek. Kétségtelen ugyanis, hogy a megélhetés súlya a gyermekkel biró alkalmazottakon kivül azokra az alkalmazottakra is hasonló mértékben nehezedik, a kiknek ugyan nincsen gyermekük, de a kik háztartásukban más családtagokat tartanak el, s a kikre ennélfogva a családfenntartás terhe nagyjában A^éve épp olyan súlylyal nehezedik, mint azokra, a kiknek gyermekei vannak. Ugyanez áll természetesen azokra is, a kiknek gyermekük is van s emellett még más családtagokat is eltartanak. Ez a körülmény szolgált alapul arra, hogy a családi pótlékot olyan alkalmazottak részére is igyekezzem biztositani, a kik a családfenntartóknak ez utóbb emiitett csoportjába sorozhatok. Viszont nem tartom a családi pótlékot kiterjeszthetőnek a nős, de gyermekkel nem biró alkalmazottakra, mert a kisebb javadalmazású alkalmazottnak felesége, ha gyermek nincs, nem hogy nehezitenó, de határozottan könnyíti az alkalmazott megélhetését. Az előadottakból kitűnik, hogy a szóban levő törvényjavaslat, mely nemcsak az állami hanem a vármegyei és az államvasuti alkalmazottakra is kiterjedne, a tervezett segitést ugyan csak az alkalmazottaknak egy bizonyos, arra leginkább reászoruló körének kivánja biztositani, de viszont aztán ezt a segitést annál teljesebb mértékben nyújtja és pedig az ebbe a körbe tartozó alkalmazottak mindennemű csoportjának. Áttérve a szóban levő törvényjavaslat pénzügyi kihatására, mindenekelőtt megjegyzem, hogy az összes alkalmazottak családi viszonyainak egyénenkint való összeírását, a mi a családi pótlék szükségletének pontos megállapításához okvetlenül szükséges lenne, főkép azért mellőztem, mert ilyen összeírás nagyon sok időt venne igénybe, úgy hogy ez esetben a szóban levő törvényjavaslatot talán csak hónapok múlva nyújthattam volna be. Azonban olyan czélból, hogy a szükségletet legalább megközelítő pontossággal meg lehessen állapitani, a pénzügyi alkalmazottak tekintélyes részére nézve egyénenkint összeirattam az illetőknek családi viszonyait, illetőleg azt, hogy azok közül hány alkalmazott milyen összegű családi pótlókra tarthatna igényt. Ez az összeírás a mellékelt 2. számú kimutatás tanúsága szerint összesen 4.859 tisztviselőre és 650 hivatalszolgára nézve törtónt meg; a tisztviselők között pedig vannak főiskolai, középiskolai ós alsóbbfokú minősítésű tisztviselők. Ebből a kimutatásból kitűnik, hogy a 4.859 tisztviselő közül 832-nek van egy, 700-nak két és 961-nek három vagy ennél több, a törvényjavaslatban megkívánt feltóteleknek megfelelő gyermeke, továbbá hogy a 2.366 nőtlen vagy csak nős, de gyermekkel nem biró tisztviselő közül 710 olyan tiszviselő van, a ki legalább két, vele közös háztartásban élő ós saját jövedelemmel nem biró családtagot tart el keresményéből. Ha már most az egy Főrendi iromány. IX. 1910—1915. 70