Főrendiházi irományok, 1910. IX. kötet • 375-399. sz.
Irományszámok - 1910-380
380. szám. 523 köröknek azon szinte egyhangú véleményét, hogy új egyetemek felállítására feltétlenül szükség van, s hogy a feláll itásra az idő minden esetre már megérkezett A szaktanácskozmány munkálataiban felhalmozott értékes anyagot tervezéseimnél figyelembe fogom venni. Az eddigiekben nagy vonásokban feltártam a harmadik egyetem kérdésének történeti fejleményeit az elmúlt 35 esztendő alatt, s most rátérek azon indokok megjelölésére, a melyek engem a kérdésnek alapos tanulmányozása és az összes körülményeknek megíontolása után arra késztettek, hogy a leghatározottabban állást foglaljak uj egyetemek létesitése mellett és hogy ezen törvényjavaslatot benyújtsam. Nemzeti közművelődésünk, tudományos és szellemi életünk gyárapitása nézetem szerint elengedhetetlenül követeli egyetemeink szaporitását. Az egyetemek megfelelő szervezés és vezetés mellett tanáraikkal és tanulóifjúságukkal, tudományos intézeteikkel, elméleti tevékenységükkel és a gyakorlati életre is kiterjedő hatásukkal jobban, eredményesebben fejlesztik a közműveltséget, mint bármely más intézmény s nagy befolyást gyakorolnak a közoktatás alsóbb fokú ágaira is. Magyarország egyetemek száma tekintetében most is messze mögötte marad a nyugati nemzeteknek, a mint a következő statistikai táblázatból kitűnik, melyhez magyarázó megjegyzést fűzni fölösleges. Ország Népszámlálás éve : Lakosság száma : (millió) Népsűrűség • km.-ként: Egyetemek száma : 1 egyetem jut lakosra : (millió) f E 6 "3 >, 1) X> 1. Svájcz .... 2. Hollandia . . . 3. Svédország , . 4. Belgium . . . 5. Spanyolország . 6. Olaszország . . 7. Francziaország 8. Nagy-Brittannia 9. Románia . . . 10. Németbirodalom 11. Ausztria . . . 12. Magyarország") 13. Norvégia . . . 14. Dánia .... 15. Görögország . 16. Szerbia .... 17. Bolgárország . y 18. Portugallia . . 1910. 1909.. 1900. 1900. 1910. 1901. 1906. 1911.(előutn) 1899. 1910. 1910. 1910. 1910. 1906. 1907. 1905. 1905. 1900. 3-7 5-8 5-1 66 195 324 392 45-0 59 649 28-5 18-2 2-3 25 26 26 4-0 54 91 177 12 227 39 113 73 144 45 120 95 65 7 66 42 56 42 59 7 5 4 4 11 17 (állami) 16 18 í 21 ) Horvát-Sxlavonországok nélkül. (Horvát-Szlavonországok: népszámlálási év: 19 0-5 l-l 1-2 1-6 17 1-9 2-4 25 2-0 30 35 9-1 2*3 2-5 2-6 2-6 40 5'4 millió, népsűrűség D-km.-ként: 61, egyetem száma : 1, egy egyetem jut tehát 2-6 millió lakosra.) 0., lakosság száma 26 66*