Főrendiházi irományok, 1910. VIII. kötet • 288-374. sz.
Irományszámok - 1910-373
573. szám. 387 Az idézett és egváualán nem helyes kifejezés helyett a javaslat szövege az „arczvonalban" kitelelt alkalmazza, mely a szolgálati és egyéb katonai szabályzatokban is használtatik. A közös hadsereg számára kiadott Szolgálati szabályzat I. része szerint a katonai állományba tar egyévi önkéntesek közé azok az egyének is soroltatnak, akik orvosi, állatorvosi vagy gyógyszerészi minős< teljesitik egyéves tényleges szolgálatukat, úgyszintén a különleges szolgálati ágakban működő egyévi önkéntesek ts. A ina érvényes törvényben használt terminológia a most körülirt, állománycsoportositásnak nem felel meg -z teljességgel. így pl. a törvény 27-ik §-a azt a rendelkezést tartalmazza, hogy azok az egyévi önkéntesek, akik az orvosi tanulmányokat abbahagyják, vagy a fentebb megállapított határidőig be nem fejezik, az egy-, illetőleg kétévi tény szolgálatot, az addig netán már teljesített tényleges szolgálat beszámításával, a katonai állományban kötelesek teljesíteni. Ez a rejldelkezéS á tényleges állapotnak nem felel meg, mert ezek az ('gyének, akik mint egyévi önkénles orvosnövendékek hat hónapig tényleg szolgáltak,' mint ilyenek amngy is a katonai állományba tartoztak. A javaslatban használt uj kifejezés („arczvonal") kél éget kizárólag kifejezésre juttatja azt, hogy oly egyévi önkéntesekről van szó, akik az illető fegyver- vagy csapatnemnél tényleg az arczvonalban szolgálnak, eltérőleg azoktól az egyénektől, akik mint egyévi önkéntes orvosok, állatorvosok vagy gyógyszerészek soroztatván be, tényleges szolgálaíukal hivatásuknak megfelelően leijesitik, úgyszintén megkülönböztetésül azoktól az egyévi önkéntesektől, akik különleges szolgálati ágakban szolgálnak. Ezek az utóbb említett egyévi önkéntesek tigy;m szinten a katonai állományba tartoznak, tényleges szolgála 1 lukat azonban nem az arczvonalban teljesitik. A 22. §-hoz. Ennek a szakasznak első bekezdése azt a nagy jelentőségű általános rendelkezést tartalmazza, hogy il z arczvonalbeli egyévi önkéntesek a tényleges szolgálatuk lerovása után valamennyien és azonnal a tartalékba helyeztetnek. Ez a rendelkezés, valamint a szakasznak negyedik bekezdése az összes egyévi önkéntesekre alkalmazandó, léhát azokra is, akik a tényleges szolgálat tartama alatt kellő előmenetelt, vagy megfelelő igyekezetet nem tanúsítottak. Ennek folytán jövőre megszűnik a lehetősége annak, hogy egyes egyévi önkéntesek büntetésből még egy második évre a tényleges szolgálatban visszatartassanak. A mai törvény 25-ik §-ának tizedik bekezdése szerint az egyévi önkéntesek a tényleges szolgálati év \> tartoznak a tartalékos tiszti vizsgát letenni. Ezek a vizsgák ennélfogva közvetlenül a nagy (őszi) hadgyakorlatok után teoktak megtartatni. Mindenkép czélirányos volna és az egyévi önkéntesek érdekeinek is jobban felelne meg, ha a tártaiékos tiszti rang elnyerésére szükséges elméleti képességnek beigazolása a tényleges szolgálati év folyama alatt történhetnék meg. Ebben az esetben a kiképzésnek még hátra levő részét az eddiginél jóval hatályosabban lehetne felhasználni arra, hogy az egyévi önkéntesek a szakaszparancsnoki teendők elvégzésére gyakorlatilag alaposan kiképeztessenek, vagyis arra a szolgálatra, amelyet a tartalékos hadapródoknak, zászlósoknak vagy tiszteknek a háborúban kell ellátniok. Erre való tekinteti"! a szakasz második bekezdése szerint a tiszti rang elnyeréseié való képesség „a tényle szolgálati év folyama alatt" igazolandó be. A ma követett gyakorlat szerint a tartalékos tiszti vizsgát kellő ikerrel letett és egyébként is mindenben megfelelő egyévi önkéntesek, amennyiben tartalékos tisztekké „a hadszervezet Szerinti szükséglet" mérvének megfelelően rendszeresíteti létszám betöltése folytán ki nem nevezhetők, tartalékos hadapródokká vagy zászlósokká neveztetnek ki. Miután azonban az egyévi önkéntesek száma folyton emelkedik s igy a tartalékos hadápródok és zászlósójl Gallia is aránylag túlságosan nagynak mondható, a javaslat a mai rendszertől eltérően rendelkezik és a 22. szakasz '"ásodik bekezdése a tartalékos hadapróddá vagy zászlóssá faló kinevezés 1 is a szervezet szerinti szükséglet mérvétől teszi függővé. Az ezen a létszámon felül eső egyének egyelőre tartalékos hadapródjelöltek maradnak. Az idézett bekezdés végső soraiban emiitelt „többi követelmények" alatt a megfelelő állást, hivatalt, keresetet stb. kell érteni. Az utolsó előtti bekezdésnek rendelkezése lehetővé leszi, hogy azok az egyévi önkéntesek, akik akár betegség, akár valamely más, különös méltánylást érdemlő okból a tartalékos tiszti rangra való képességet a megszabott időben be nem igazolhatták, azt a íarlalékosi viszony első két évén belül is beigazolhassák. Ennek a határidőnek tét évre történt korlátozását egyrészt katonai érdekek kívánták, másrészl pedig az illető egyévi önkéntesek is könynyi bben igazolhatják be a tiszti rangra való hivalotíságukat, lia ezt a tényleges, szolgálati évük lejáriához minél közelebb eső időpontban tehetik m A negyedik bekezdésnek tartalmát, mely a tartalékos tiszti rang elnyerésére nem hivatott egyévi önként kezeltetéséről rendelkezik, a részletes megokblás idején (31: láp) ismertettem, 49*