Főrendiházi irományok, 1910. VIII. kötet • 288-374. sz.
Irományszámok - 1910-373
294 373. szám. Azt a kérdést, bogy mely hatóság előtt kell jelentkeznie annak az állitáskötelesnek, a kinek községi illetősége ismeretlen, és a kinek azon a területen, a melyre ennek a törvénynek hatálya kiterjed, állandó tartózkodási helye nincsen, rendelet fogja szabályozni. 3. A községi elöljáróságok (városi hatóságok) tagjai és az anyakönyvvezetők az állítási lajstromokhoz szükséges és tőlük bekivánt segédokmányok tartalmának valódiságáért felelősek és hatáskörükön belül a közigazgatási hatóságot az ujonczállitásnak előkészítésére és végrehajtására irányuló hivatalos működésében támogatni tartoznak. A községi elöljáróságok (városi hatóságok) az elővezetettek személyazonosságáért is szavatolnak. Ujonezállitás, sorozó bizottságok. 17. §. 1. Minden hadköteles rendszerint abban a sorozójárasban tartozik olőállani, a melynek területén községi illetősége van. Rendeleti utón szabályoztatik az : a) hogy a községi illetőségnek kétes volta esetében melyik sorozójárást kell illetékesnek tekinteni ; b) hogy magyar állampolgárok mely esetben tehetnek eleget állítási kötelezettségüknek az által, hogy valamely a birodalmi tanácsban képviselt királyságokban és országokban, vagy Bosznia- ós Herczegovinábm működő sorozóbizottság előtt jelennek meg, illetőleg mely esetben vezethetők ugyanabból a czólból osztrák állampolgárok vagy bosznia-herczegovinai tartományi illetőségű egyének valamely a magyar szent korona országaiban működő sorozóbizottság elé ; c) hogy az osztrák-magyar monarchián kívül tartózkodó egyének állítási kötelezettségüknek miként tehetnek eleget. 2. Az ujonezállitás fősorozáson vagy utósorozáson történik. A fősorozást minden évben rendszerint a márczius l-jétől április 30-ikáiq terjedő idő alatt kell megtartani. Utósorozások a szükséghez képest tartatnak Az ujonczállitást minden sorozójárásban a megállapított sorozó helyeken — és pedig a fősorozásnál a több községből álló sorozój árasok ban községen kint (körjegyzőségi csoportonkint), a korosztályok rendje szerint ós azok mindegyikében az állítási lajstromokba való bejegyzés sorrendjében — vegyes sorozóbizottságok * foganatosítják. A sorozóbizottság elnöke a törvényhatóság első tisztviselője, illetőleg annak törvényéig helyettese, szükség esetében a törvényhatóság által a honvédelmi minister jóváhagyása mellett kiküldött törvényhatósági bizottsági tag. Tagjai: a törvényhatóság részéről a sorozójárás közigazgatási tisztviselője és a megyei (városi) főorvos vagy helyettese; a közös hadsereg (hadi tengerészet) ós a honvédség részéről egy-egy törzstiszt vagy százados, egy-egy főtiszt és legalább egy, akár a közös hadseregnek (hadi tengerószetnek), akár a honvédségnek kötelékében álló katonaorvos. A sorozóbizottság tagjainak hatáskörét rendelet állapítja meg. 3. Az alkalmasnak talált állitáskötelesek besorozandók.