Főrendiházi irományok, 1910. VIII. kötet • 288-374. sz.

Irományszámok - 1910-356

356. szám. 265 356. szám. (22. ülés, 389. jegyzőkönyvi pont.) 2043. szám Magyar királyi Ministerelnök M. E Nagyméltóságú Gróf Elnök Úr! Ő császári és Apostoli királyi Felsége folyó évi márczius hó 7-én kell legfelső elhatározásával a magyar összes ministerinmnak hivatali lemondását legkegyelmesebben elfogadni egyúttal azonban meghagyni méltóztatott, hogy az egyes ministerek hivatalos működésüket további legfelső elhatározásig folytassák; folyó hó 30-án kelt s */. alatt hiteles másolatban mellékelt leg­magasabb kéziratával pedig magyar ministerelnökévó engem újólag legke­gyelmesebben kinevezni, illetőleg ezen eddig is viselt állásomban megerősi­teni méltóztatott. Ezen legmagasabb megbizatás következtében előterjesztvén az egyes ministeri tárezák betöltésére vonatkozó javaslatomat, 0 Felsége azt folyó hó 30-án kelt, s 2'/. alatt hiteles másolatban idezárt legfelső elhatározásával legkegyelmesebben jóváhagyni méltóztatott. Midőn ezeket Nagy méltóságodnak nagybecsű tudomására hoznám, van szerencsém megjegyezni, hogy az újbóli kineveztetósem tárgyában az ország­gyűléshez intézett kegyelmes királyi leiratot a legközelebb tartandó kép­viselőházi ülés alkalmával lesz szerencsém a képviselőház elnökének kihirde­tés végett kézbesiteni. Bécs, 1912. évi márczius 30-án. Gróf Khuen-üéderváry s. k. Főrendi iromány.. VTH. 1910—1915. 84

Next

/
Thumbnails
Contents