Főrendiházi irományok, 1910. VIII. kötet • 288-374. sz.
Irományszámok - 1910-312
312. szám. 217 állapitott tiz évi várakozási idő eltelte mellett a munkaképesség csökkenését nem kell bizonyitani, hanem ekkor az esedékes járadék okvetlenül kifizetendő, különben pedig az megszereztetik a munkaképesség kétharmaddal való csökkenésének esetében is. Minimális összege 60, a maximális pedig 240 korona. Ezen alsó ós felső határ között a minimum minden, a várakozási időt meghaladó évvel hat korona erejéig emelkedik. A tiz éve biztosit va volt tag elhalálozása esetén családja a kiszámitott esedékes járadék egy évi összegét kapja segélyül. Kevesebb biztositási időre megfelelőleg csekélyebb ilyen segély jár. Rokkantság esetén a nyugdíjat biztositó tag ugyanoly segélyre nyer igényt, mint az első csoportbeli rendes tagok. A szóbanlevő pénztárnál a szűk határok közt mozgó kötelező baleseti biztositás megfelelt rendeltetésének. Ellenben az önkéntes baleseti biztositás nem lendült fel úgy, mint várni méltán lehetett. Ennek okait a népesség e rétegének közönye és a biztositott előnyök problematikus volta képezik. Ily körülmények közt nagyon helyes lesz komoly kisérletet tenni a balesetbiztosítással kapcsolatba hozott aggsági és rokkantsági biztositással. Ha ez jobban felkaroltatik és vele a földmívelő munkásság körében az előrelátás terjedni fog, annak nem csupán a munkások, de a munkaadók ós a gazdaság általában hasznát fogják látni. A mint a helyesebb belátás e réven lábrakap, remélhető, hogy a kötelezett biztositás ideje ezen a téren is el fog érkezni, mert az érdekelt felek áldozatképesebbeknek fognak bizonyulni, a mi nélkül az adható állami támogatás egyedül a szóbanforgó feladat megoldására merőben elégtelen volna. A kötelező ilyen biztositás más országokban szerzett tapasztalatok szerint a kivándorlásra oly könnyen csábitható munkáselemek megkötése által valószinűleg igen nagy szolgálatot tenne a mi viszonyaink közt is. A nyugdíjbiztosításnak tehát ezt az embriószerű megjelenését is melegen kell üdvözölni. A javaslat második része az idevágó törvények rendelkezéseit több irányban kiegésziteni van hivatva. Az első módositás a többszörös biztositást a rendes tagoknál megszorítja, a rendkívülieknél pedig kizárja. Ezt a nem idevaló elemek kirekesztésének, a spekulativ üzelmek korlátozásának szükséges volta igazolja. Egy további módositás, mely szerint a rendes tagok harmadik csoportjába felvehetők azok is, a kik ötvenedik életévüket már betöltötték, de hatvan évesnél még nem idősebbek. Ez az intézménynek szélesebb körökben való igénybevétele érdekében történik. A harmadik módositás a baleset által okozott munkaképtelenség beálltával a napi segélyt az eddigi időtartamnál tiz nappal tovább adhatónak jelenti ki. Ez a baleseti biztositás előnyeinek fokozása által annak nagyobb mérvű alkalmazását czólozza. Ilyen előnyt tartalmazó rendelkezés még több van a javaslat 7., 8. és 9. §§-aiban, a 10. §. pedig a tapasztalt visszaélések elharapódzásának kivan gátat vetni. A vegyes határozatok közt két fontos intézkedést találunk. Az egyik az, hogy méltánylást érdemlő rendkívüli esetekben a segélyek nyujthatásának biztosítása czéljából az alapító tagok befizetéseiből és a pénztár czóljaira befolyt adományokból külön alap teremtetik. Ennek kamatjából az igazgatóság oly segélyeket is adhat, a melyek szabály szerint különben nyújthatók nem. volnának ; azok összege azonban 100 koronát nem haladhat meg. A másik, itt foglalt intézkedés a biztositási kötelezettségnek meg nem felelő munkaadókra — felelősségük érintetlenül hagyása mellett — 100 koronáig emelkedő pénzbüntetést állapit meg. Ennek oka az a lanyhaság, mely e részben országszerte tapasztalható, és a mely a bizonyos munkásrétegekre nézve kötelezővé tett üdvös baleseti biztositásnak czélját veszélyezFőír.endi iromány. VlH. 1910—1915, 28
