Főrendiházi irományok, 1910. VIII. kötet • 288-374. sz.
Irományszámok - 1910-290
290. szám. 15 gyógyszertárak szükségletüket az állami egyedáruság életbelépte után is az eddigi szokásnak megfelelőim szerezhetik be. A mesterséges édesitő szerek állami egyedárúságának igazgatásával és kezolésével járó teendők ellátása személyzet-szaporítást előreláthatólag nem fog igényelni, miután e teendőket a pénzügyi hatóságok s az azoknak alárendelt hivatalok jelenlegi személyzete elláthatja. Az egycdárúság behozatala által felmerülő dologi kiadások s a pénzügyi igazgatásra esetleg mégis háruló csekély költségtöbblet pedig remélhetőleg fedezhetők lesznek az egyedáruságnak, bár szintén jelentéktelen bevételeiből. Sem a kiadások, sem a bevételek számszerű alakulása tekintetében azonban nem nyilatkozható m ezúttal, mert a mesterséges édesitő szerek eddigi nagymérvű illetéktelen forgalombahozatala folytán semmi megbízható támponttal nem rendelkezem a tekintetben, hogy "a mesterséges édesitő szerek megengedett forgalma minő mérveket fog ölteni. E tekintetben bevárandók a legközelebbi évek tapasztalatai Nem szenvedhet azonban kétséget az, hogy az új egyedárusággal kapcsolatos kiadások és bevételek elenyésző jelentőségűek ama többletekkel szemben, — a melyekre a mesterséges édesítőszerek forgalmának a megengedett térre való szorítása által a czukoradó hozadékánál számithatunk. Ezek után a törvényjavaslat egyes szakaszának rendelkezései tekintetében még a következőket van szerencséin megjegyezni: Az 1. <. harmadik bekezdésében foglalt rendelkezésnek az a czélja, hogy a törvény czélzatának megfelelőleg a törvény vagy annak egyes rendelkezései oly vegyészeti c/ikkekre is alkalmazást nyerhessenek, a melyek (mint pl. az ortho-sulfamin-benzoesav) eredeti minőségükben ugyan nem édes izű készítmények, de egyszerű eljárás után mesterséges édesítőszerekké alakithatók át. \ vegyészeti tudománynak naponta észlelkető nagyfokú haladása mellett ily endelkezés nélkül e törvényjavaslat hatása teljesen kérdésesé válhatnék, viszont nem volna ezéiszeru a törvényben általánosságban kimondani azt, hogy Hz ilyen átalakítható gyártmányok feltétlenül tárgyai az egyedáruságnak, mert ez által esetleg megbéníthatnának egyes ily anyagok feldolgozására utalt iparágok. A 2 §-ban biztosított joggal, mint azt már fentebb jeleztem, egyelőre e ni nem kívánok, hanem, az egv< dáruság czéljaira szükséges mesterséges öaesitoszeréket, tekintettel arra, tíogy azok hazánkban jelenleg sem állíttatnak elo, egyelőt-e k .líölföldről szándékozom beszerezni. A gyártásnak vauy további kidolgozásnak pénzügyi felügyelet alá helyezését az egsedaruság érdekeinek megóvása teszi szükségessé. A ma még előrelátnatatlan, de később beállható változásokra való tekinettél es az államkincstár szabad rendelkezési jogának biztosítása végett gondoskodni kellett arról, hogy a mesterséges édesítőszerek gyártására és további kidolgozására esetleg adandó engedély, kártalanítás melíett bármikor vissza legyen vonható. Visszaélés esetében azonban önként érthető' eg nem igenyellntő kártalanítás. K" fi §' lenc ^l kezesei a jövedéki ellenőrzés érdekében szükség sek s bővebb indokolást nem igényelnek. ... .."7". " §•. értelmében az államkincstár és az engedélyes "gyári vállalat Közötti jogviszonyt a szállítási szerződés fogja szabályozni, m.lyaen az egyedkîïrfa ^ zél ^ ára ^veendő mesterséges édeítő szerek átvételi ára az előállítási oitsegek alapján és a vállalat részére biztosítandó megtelelő üzleti haszon nozzaszainitásával egvezségileg lesz megállapítandó. Az engedélyes vállal.« t részerői mesterséges édesitő szereknek mások