Főrendiházi irományok, 1910. VII. kötet • 240-287. sz.

Irományszámok - 1910-287

4â4 ' 28?. szám. ' pest székesfőváros újjászervezéséről és közigazgatásának rendezéséről mielőbb törvényjavaslatot terjeszszen elő ; 3463. jegyzőkönyvi szám alatt tudomásul vette az 1904. évi XIV. tör­vényczikk alapján végrehajtott beruházásokról a belügyi táreza költségvetése indokolásában előtérj esztett jelentést; 3527. jegyzőkönyvi szám alatt pedig a kereskedelmi minister jelentését az iparfejlesztési segélyek és kedvezmények engedélyezéséről ós több évre való lekötéséről, továbbá a több évre lekötött hajóbeszerzési és épitési segélyekről, valamint az 1904 : XIV. törvényczikkel engedélyezett beruhá­zásoknak az 1911 évben történt végrehajtásáról; 3563. jegyzőkönyvi szám alatt utasitotta a, kormányt, hogy az érdekelt tényezők meghallgatásával az 1894 : XXIX. tör vényczikk 6. §-ának módo­sítása iránt terjeszszen elő olyan javaslatot, a mely szerint a lóversenyekkel kapcsolatos, nyilvános és kölcsönös, nemkülönben a könyvfogadásokat köz­vetítő és elfogadó vállalatoknak forgalmából a testnevelés czéljainak istápo­lására és a tornatanitók helyzetének javítására megfelelő összeg legyen for­dítható ; 3.566. jegyzőkönyvi szám alatt hozott határozatával megadta a földmí­v.elési ministernek az átruházási jogot a földmívelésügyi ministerium rendes k x adásai XX. fejezet 2. czímónek 1. Személyi járandóságok ós 4. Közterhek rovata közt s ezzel kapcsolatosan tudomásul vette az erdővásárlási alap állapotáról, valamint a földmívelésügyi ministerium szolgálati ügyköréhez tar­tozó állami erdőtisztek gyermekeinek nevelését segélyező alap állapotáról az 1910. évre vonatkozólag előterjesztett jelentéseket ; 3.567. jegyzőkönyvi szám alatt utasitotta a földmívelésügyi ministert, hogy a volt úrbéresek és zsellérek egyeteme, illetve a közbirtokosságok jogi személykénti szervezése tárgyában sürgősen terjeszszen be törvényjavas­latot ; 3 573. jegyzőkönyvi szám alatt tudomásul vette a földmívelésügyi mi­nisternek a lótenyésztési alap 1910. évi állapotáról; 3.578. jegyzőkönyvi szám alatt az országos állattenyésztési alap 1910. évi állapotáról ; 3.580. jegyzőkönyvi szám alatt az 1910. évben foganatosított vízszabá­lyozási munkálatokról és azok költségeiről ; 3.584. jegyzőkönyvi szám alatt a telepítési alap felhasználásáról ós a telepítési ügy állapotáról, valamint az állami jószágok eladásáról az 1910. évre előterjesztett jelentéseit, utóbbi számú határozatával megadva egyszer­smind az átruházási jogot a földmívelésügyi ministernek az állami jószágok és telepítési szolgálatnál előirányzott átmeneti, személyi, dologi és egyéb ki­adások között, valamint a felhatalmazást, hogy az 1897. évi XX. t.-czikk 37. §-ának rendelkezése értelmében az eladásra szánt állami javakról elő­terjesztett részletes kimutatásban eladásra ajánlott kincstári birtokokat, jogokat és egyéb állami javakat az idézett törvény megtartása mellett elidegenit­hesse; 3.588. jegyzőkönyvi szám alatt tudomásul vette a földmívelésügyi mi­nister jelentését az 1911. évben foganatosított sáskairtásról; 3.592. jegyzőkönyvi szám alatt tudomásul vette az 1907. évi XLVI. t.-cz.-ben létesített országos gazdasági munkásház-épitési alap 1910. évi kezeléséről ; 3.600. jegyzőkönyvi szám alatt pedig a földmívelésügyi ministerium álta­az 1904. évi XIV. t.-cz. 16. §-ának rendelkezéséhez képest az 1911. évben

Next

/
Thumbnails
Contents