Főrendiházi irományok, 1910. VII. kötet • 240-287. sz.
Irományszámok - 1910-284
284. szám. 417 zott Összegek csak annyiban használhatók fel, amennyiben azok az 1867. évi XII. t.-cz. 40. §-a értelmében a közösügyek tárgyalására kiküldött országos bizottságok" által az 1912. évre megállapítandó közös költségvetésből a magyar szent korona országaira eső részt meg nem haladják; és e költségekből, valamint a honvédelmi ministerium kiadásai gyanánt a Rendes kiadások XXIII. fejezete, az Átmeneti kiadások XI. fejezete és a Beruházások VIII. fejezete alatt előirányzott kiadásokból a jelenlegi alkotmányos tárgyalás alatt álló véderő-reformmal kapcsolatos összegek csakis akkor és oly mértékben lesznek folyósíthatok, amikor és amily alapon a vóderő-javaiastok tény lege törvényerőre emelkednek. 8. §. A kormány felhatalraaztatik, hogy az 1904. évi XIV. törvényczikk alapján az elmúlt évekre vonatkozó állami költségvetésekben előirányozva volt hitelösszegek fel nem használt részeit az 1912. évben felhasználhassa akkor is, ha az illető számadási évben fel nem használt maradványok az 1897. évi XX. törvényczikk 27. és 28. §-aiban előirt módon le nem köttettek, vagy ha e lekötések elévültek. Felhatalmaztatik továbbá a pénzügyminister, hogy az 1908. évi XXXI. t.-czikk 2. §-ában az állami vasgyárak kibővítésére és felszereléseinek kiegészítésére engedélyezett hitelnek az 1911. óv végéig még igénybe nem vett maradványát az 1912-iki számadási óv végóig felhasználhassa. 9. §. Az 1911/1912-iki termelési időszak kezdetétől mindaddig, mig az 1899. évi XXIV. t.-czikk l. §-a hatályban van, a mezőgazdasági szeszfőzdék részére az általuk termelt ós a kisebbik adótétel alá eső alkohol után ott engedélyezett jutalmaknak fele része utalványozandó ki a mezőgazdasági szeszfőzdék részére, e jutalmak másik fele része pedig az illető termelési időszakban az 1908. évi XXVIII. :.-cz. 88. §-a alapján járó kártalanitás, illetve megváltás fedezésére fordítandó. 10. §. A kereskedelemügyi minister felhatalmaztatik, hogy annak elkerülése végett, hogy az 1907. évi L. t.-cz. 16. §. 2. pontja értelmében B. táblázat 1. fizetési csoportjának 2. fizetési fokozatába sorozott mozdonyfelvigyázókat ós főművezetőket rangban fiatalabb alkalmazottak megelőzzék, — az idézett szakasz 2. pont második bekezdésében foglalt határozmánytól kivételesen eltérhessen és az emiitett személyzet várakozási idejét az 1. fizetési csoport 2. fokozatában megfelelően megrövidíthesse. 11. § Felhatalmaztatik a pénzügyminister, hogy a jelen törvény 3. §-ának B. Rendkívüli bevétek I. és IX. fejezetei alatt előirányzott összesen 156,655.400 K beszerzése czéljából, 4°/o-nál nem magasabb kamatra és koronaórtékre, vagy akár részben, akár egészben más külföldi értékre szóló adómentes járadékkötvónyeket bocsásson ki. Felhatalmaztatik egyúttal a pénzügyminister, hogy a fentiek szerint kibocsátható járadékkötvények értékesítésének lebonyolításáig a felmerülő szükségletet átmeneti hitelműveletek útján fedezhesse s végül, F'oronáí iramarty. VIT, 1011-ini:>.