Főrendiházi irományok, 1910. VI. kötet • 207-239. sz.

Irományszámok - 1910-208

208. szám. 51 7. §. A visszavásárlási árat a szerződésben kell megállapitani. A visszavásár­lási árból azonban le kell vonni: 1. a még le nem járt törlesztetten részt; 2. a lejárt, de még le nem fizetett vételári (megváltási) részleteket; 3. a telephelyen fenmaradó egyéb terhek tőkeösszegét. Ha a visszavásárlás létrejöttekor a telephelyen a gazdaság viteléhez szükséges oly épületek és épitmények vannak, melyeknek értéke a vételár megállapításánál számba nem vétetett, a vételárhoz ezen alkotó részeknek a visszavásárlás létrejöttekori értókét hozzá kell adni. 8. §. Ha a 6. §. alatt felsorolt esetek valamelyike akkor áll be, a mikor a telepes a telephely tulajdonosául a telekjegyzőkönyvbe (betétbe) bejegyezve még nincsen, az állam a telepítési szerződéstől egyoldalúan elállhat és a telepest telephelyéből kimozdíthatja. A 7. §-nak a visszavásárlási jogra vonatkozó szabálya a jelen §-ban megadott elállási és kimozditási jogra megfelelő alkalmazást nyer. A kimozdított telepes a telepitési jogviszonynak a kimozditás következ­tében törtónt megszűnése alapján az előző bekezdés szerint neki járó vissza­vásárlási árat meghaladó követelést kártérités czímén sem órvónyesithet. 9. §. Az igazságügyi és a földmivelósügyi minister felhatalmaztatnak, hogy az állam visszavásárlási, illetőleg kimozditási jogára vonatkozóan az eljárás szabályait közösen kibocsátandó rendelettel állapítsák meg. 10. §. Állami telepeken a telephely átengedése haszonbérbeadás útján is tör­ténhetik. Haszonbérleti alapon nyugvó telepitésnél az állam és a telepes közötti jogviszony határozott időre szóljon és ötven évnél rövidebb ne legyen. A halál a szerződést nem szünteti meg, de a telepes a szerződéstől három évi felmondás mellett bármely gazdasági óv végén kártalanítási kötelezettség nélkül elállhat. Attól a telepestől, a ki a telepitési jogviszonyból származó kötelezett­ségeit tizenöt éven át pontosan teljesítette, a telephely megváltását megta­gadni nem lehet. A megváltási árt a haszonbérleti szerződésben kell megállapitani, még pedig úgy, hogy az államot veszteség ne érje ós a telepes megélhetése veszélyeztetve ne legyen.

Next

/
Thumbnails
Contents