Főrendiházi irományok, 1910. VI. kötet • 207-239. sz.
Irományszámok - 1910-212
212 szám. 9 \) munkásvédelmet életbe léptessük s igy teljes mértékben érvényesülhetnek azok a tárgyi szempontok, melyek a nők éjjeli foglalkoztatása ellen és az ennek megakadályozására szolgáló törvényi tilalom mellett szólnak. Tapasztalati tény az, hogy maguktól a nőmunkásoktól helyzetüknek ja vit tását önsegély utján várni nem lehet. Már pedig a gazdasági és szocziális erők szabad érvényesülése esetében a nőmunkásoknak ipari munkával való túlterhelése igen nagy veszélylyel jár, elsősorban magukra a munkásnőkre és közvetve a családra és még tovább az egész társadalomra. Az állambeavatkozás szükségének mórlegelésénél nem hagyható figyelmen kivül, hogy a nők fizikai munkabirása korlátoltabb a férfiakónál és hogy az iparban teljesített munkán kivül rájuk nehezedik a háztartásnak, a gyermek gondozásának, nevelésének munkája is. Az ipari munkával való túlterhelés csak annak a feladatnak rovására történhetik, melyet a fajíentartás, a családi élet ápolása ós az ezekhez fűződő nagy nemzeti érdelv követel meg a nőtől. A munkában túlságosan lecsigázott anya csak satnya nemzedéknek adhat életet, a munkásosztály családi életének, a munkás háztartása, otthona körül a nő által teljesítendő feladatoknak elhanyagolása pedig nemcsak a munkás jólétének legelemibb feltételeit semmisiti meg, hanem az erkölcsöknek oly eldurvulására vezet, mely nemcsak a közvetlenül érdekelt munkásokat, hanem a nemzetet is súlyos veszélylyel fenyegeti. A munkás háztartásához, családi életéhez fűződő ez a nagy érdek magyarázza meg éppen azt, hogy a külföldi tövényhozásokban sűrűn találkozunk oly rendelkezésekkel, melyek a háztartást is vezető nőket, vasár- ós ünnepnapok előestéin naég az egyébként szintén korlátozott köznapi munkaidőnél is csak rövidebb ideig engedik az iparban foglalkoztatni. Ezekkel a fontos érdekekkel szemben nem állanak meg azok az érvek, melyek a termelés érdekeinek vagy az ipari munkára utalt nők keresetének veszélyeztetésére utalnak. Azokban az államokban, melyek a nők munkaidejét még a berni egyezmény létrejötte előtt, tehát a nemzetközi versenyre való tekintet nélkül korlátozták, azt tapasztalták, hogy a nők munkaidejének korlátozása nemhogy csökkentette, hanem előmozdította munkájuk termelékenységét. A humanitás szempontjain kivül ez a tapasztalás is hozzájárult ahhoz, hogy ezek az államok az első tartózkodó kisérletek után rövid időközökben leszállitották a nők munkaidejét. így történt ez Nagy-Britanniában, hol 1833-ban állapították meg először a fonó- és szövőipari vállalatokban alkalmazott nőmunkások napi munkaidejének maximumát, és pedig tizenkét órában, de már 1847-ben leszállitották azt tizenegy órára és három év múlva, 1850-ben leszállitották azt további egy órával tiz órára. így a Németbirodalomban is, a hol az 1891. évi törvény a nők napi munkaidejét tizenegy órában, vasárnap és ünnepnap előtti napokon tiz órában állapította meg és a hol már az 1900. évi törvény azt tiz órára, vasár- és ünnepnapok előtti napokon nyolcz órára korlátozta. A nőmunkások munkaidejének korlátozása nem csökkenti keresetüket sem. Vannak ugyanis iparágak, melyek egyáltalán nem nélkülözhetik a női munkaerőt, mert a végzett munka az azáltal igényelt sajátlagos kézügyességnél vagy ízlésnél fogva csakis nők által végezhetők; számításba kell tovább;! venni, hogy a munka folytonosságának biztosítása szempontjából a munkaadóra a békésebb, igénytelenebb női munkaerőnek alkalmazása előnyösebb a férfimunkásnál, mind oly szempont, mely munkaidejének leszállítása esetében is kizárja a nőinek férfi munkaerővel való helyettesítését Egyébként a 13*
