Főrendiházi irományok, 1910. II. kötet • 35-84. sz.
Irományszámok - 1910-81
454 81. szám. Közlekedni még nem lehet, köteles gondoskodni arról, hogy az oszlopok, egyéb anyagok és szerszámok nag} r ban és részletesen egyéb közlekedési eszközökkel saját költségén szétosztassanak. 4. A távirda- ós villamosjelző-berendezések nyomjelzését, illetőleg a támszerkezetek felállítási és felerősítési helyeit, az előirt szabályok figyelembevételével, engedélyes és az épitést foganatosító posta- és távirdaigazgatóság képviselőiből alakítandó bizottság állapitja meg, mely bizottságba — ha a vasút üzemét valamely más vasúti intézet kezelné — ez utóbbibinak, csatlakozó állomásokon pedig az összes érdekelt vasutaknak képviselői is meghívandók. A mennyiben a támszerkezetek felállítására vagy felerősítésére szükséges helyet a kisajátítási vonalon belül nem lehetne biztosítani, a kisajátítási területen kivül elhelyezendő támszerkezetek után netalán fizetendő kártalanítási összegeket, nemkülönben az ezen támszerkezeteknek esetleg később szükséges áthelyezéséből felmerülő költségeket is engedélyes viseli. A helyi érdekű vasút Csantavér végállomásán csak a vonatok keresztezésére szolgáló vágányokba eső váltók, ellenben a csatlakozó állomáson az előállítandó összes I-ső rendű váltók világitható jelzőtárcsákkal látandók el. A m. kir. államvasutak Csantavér állomása előtt az előirt, illetőleg előírandó távolságban a helyi érdekű vasút vonalán egy előjelzővel kapcsolatos bejárati jelző létesítendő és Nagyfény állomás biztosító-berendezésével kapcsolatba hozandó. A végállomásnál, kitérőknél és megállóhelyeknél az előirt, illetőleg előírandó távolságokban nx védjelzők alkalmazandók. Egyébként a lát-, hang- és harangjelzők mindaddig mellőzhetők, mig a sűrű vonatforgalom azok előállítását nem teszi szükségessé. A kézi és a vonatokon használandó jelzőeszközök a fennálló szabályok szerint szerzendők be. VII. Járómüvek. Engedélyes köteles az engedélyokirat 7, §-ában járóművek beszerzésére megállapított összeget a műtanrendőri bejárás előtt legalább is 14 nappal a vasút üzletét kezelő vasút igazgatóságánál készpénzben befizetni. Az üzletkezelő vasút igazgatósága a járóműveket már előbb megrendelheti, tartozik azonban a beszerzendő járóművek részletterveit — az azok nemét, számszerinti mennyiségét ós egységárát tartalmazó kimutatással együtt •— a kereskedelemügyi ministerhez átvizsgálás és jóváhagyás végett még a megrendelés, illetve beszerzés előtt bemutatni. Bárminő építési czélokra — ideértve a pálya és tartozékainak bekavicsolását, illetőleg behomokolását is — az engedélyezett vasút számára az építési tőkéből beszerzendő járóműveket használatba venni nem szabad. Ezen határozmánytól eltérésnek csak a kereskedelemügyi minister előzetes felhatalmazása és az általa megszabandó feltótelek alapján oly kivételes esetekben lehet helye, a mikor már használt járóművek beigazoltan nem állanak rendelkezésre, illetőleg sem vétel, sem bérlet utján egyáltalán nem kaphatók.