Főrendiházi irományok, 1910. II. kötet • 35-84. sz.

Irományszámok - 1910-79

79. szám. 389 mindi«- a magy. kir. államvasutak igazgatósága által kiadott és annál meg­szerezhető eredeti sokszorosít ványokban térj esztendők ministen jóváhagyás alá Ezen szabványok alapján lesznek kidolgozandók a különböző munkák, műtárgyak épületek és egyéb építmények kiviteléhez szükséges részlettervek és munkarajzok, ügy a szabványokat, valamint az építésre vonatkozó összes többi terveket is 2—2 példányban kell előzetes jóváhagyás végett felter­J6Í Az említett államvasuti szabványok érvényessége tekintetében kivételnek csak annyiban lehet helye, a mennyiben az alábbi fejezetek netalán eltérő megállapításokat tartalmaznának; vagy a mennyiben a helyi érdekű vasút­vonalnak villamos üzemrendszere és részben közutakon való vezetése a szab­ványoktól való eltérést indokolná, illetve egyes munkákra, építményekre és berendezésekre nézve szükségessé teszi. II. Alépítmény. A vasút alépítménye az átmenő vonalon két vágányra, a hurokvágányon ellenben egy vágányra készítendő. A legnagyobb emelkedés, illetve esés az átmenő vonalon 20%.-ben, a hurokvágányban 33°/oí»-ben állapíttatok meg. A kanyarulatoknak a nyílt pályán az átmenő kétvágányú vonalon álta­lában véve 100 m.-nél, a hurokvágányban pedig 40 m.-nél kisebb félátméro­vel nem szabad birniok, csakis az átmenő vonalnak a budap est—újpest— rákospalotai vasúthoz való csatlakozásnál engedtetik meg 70 m. sugarú kanyarulat alkalmazása. . A vasút irány- és lejtési viszonyait a kivitel czéliaira készítendő építési tervezetben a kereskedelemügyi minister engedélye nélkül nem szabad akként megválasztani, illetőleg olyképen megváltoztatni, hogy azok kedvezőtleneb­bek legyenek a vasút költségelése és engedélyezése alapjául szolgait tervek­ben előtüntetett, illetőleg megállapított, irány- és lejt viszony oknál A vasút mindazon vonalrészeken, a hol az külön pályatesttel nem bír, az utak utczák és terek színvonalába lévén fektetendő, az ennek következté­ben szükségessé váló kiegyenlítések (sülyesztések vagy emelések) az illető utak, utcák és terek, illetve azok burkolatának megfelelő szabályozásával eszközlendők. ',.,,,., , , i ..... Azon vonalrészeken ellenben, hol a helyi érdekű vasút számara kulon alépítmény, illetőleg pályatest létesítendő, ez utóbbinak szabványos korona­szélessége az alépítmény felszínében, vagyis a kavicságy alsó felületének magasságában mérve, kétvágányú elrendezés esetén legalább 8-0 m., egy­vágányú pályarészeken pedig legalább 4*0 m legyen. Görbületekben a töltés külső oldala, a túlemelésnek és a vágány kibőví­tésének megfelelően, kiszélesítendő. f A töltések — azok magasságához és anyagahoz képest — bezárólag ÁO m. magasságig l 1 /*, vagy l 1 /^ lábas lejtőkkel, ennél nagyobb magasságnál pedig legalább 172 lábas lejtőkkel létesítendők. ' A bevágások lejtői általában az anyag nemének és minőségének, vala­mint a még egyébként figyelembe jövő viszonyoknak és körülményeknek meg­felelően állitandók elő. Azonban egy lábasnál meredekebbek ezen lejtők csakis erre minden tekintetben alkalmas kőzetekben fekvő bevágásoknál lehetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents