Főrendiházi irományok, 1906. XIX. kötet • 828-860. sz.
Irományszámok - 1906-828
34 828. szám. sett államban elrendelni. A diplomácziai utat az indokolja, hogy a megkeresés végrehajtásra irányul. A mi pedig az ingyenességét illeti, csak jogos, hogy az alperes, a kit a 17. czikk egy biztosítéktól fosztott meg, a végrehajtás ingyenes elrendelését kívánhassa. A végrehajtás foganatosításával járó költségeket természetesen a végrehajtató alperesnek meg kell koczkáztatnia. Egyes országokban a felperest keresetével elutasító Ítélet, általánosságban ugyan kötelezi őt a költségek és kiadások megfizetésére, de azoknak számszerű összegét későbbi határozat állapítja meg. Ali ez különösen a Német Birodalomban a bírósági költségekről. Kétségtelen, hogy a 18. czikk 1. bekezdését alkalmazni kell az emiitett összegeket számszerűen megállapító határozatokra is. Ezt mondja ki a 18. czikk 2. bekezdése. Az utolsó bekezdés szerint az előző rendelkezések nem állanak útjában két szerződő állam oly megállapodásának, a mely szerint kölcsönösen megengedik, hogy az érdekelt fél a végrehajtási kérelmet közvetlenül is előterjeszthesse. Ennek kiemelése azért mutatkozott szükségesnek, nehogy a közvetlen érintkezés megengedhetősége iránt kétség támadhasson oly esetekben, midőn a végrehajtás harmadik szerződő állam polgára ellen irányul. A 19. czikkhez. Kívánatos, hogy az alperes a belföldön pervesztessé vált felperes vagy beavatkozó ellen gyorsan elérhesse külföldön a költségek és kiadások iránt a 18. czikk értelmében kért végrehajtás elrendelését. Itt azok a kérdések, a melyek különben idegen államok közt egymás Ítéleteinek végrehajtása körül nehézségeket szoktak okozni, nem igen merülnek fel. így nem lehet kétséges, hogy a per bírósága, a mely a felperest vagy beavatkozót a költségekben és kiadásokban elmarasztalta, illetékes volt, mert az elmarasztalt felperes vagy beavatkozó maga inditotla a pert az emiitett bíróságnál. A perbeidéző okirat szabályszerű kézbesítésére vonatkozó feltétel vizsgálata szintén elmaradhat, mert a végrehajtás a felperes vagy beavatkozó ellen irányul, a ki a pert maga tette folyamatba. Ki van zárva az is, hogy a marasztalás a végrehajtás végett megkeresett állam közrendjébe (hazai tiltó törvényekbe, közerkölcsiségbe, hazai törvény czéljába) ütközzék, mert az eljárás pusztán perköltségek behajtását czélozza, mig a per főkérdése nem kerül szóba. Hasonló oknál fogva nem kell vizsgálni azt sem, vájjon nem belföldinek személyi állapotát tárgyazta-e a per, mert a pernek most csak költségeit kell behajtani. Mindezeknél fogva a 19. czikk 1. bekezdése kiköti, hogy a költségekben és kiadásokban marasztaló határozatok alapján a végrehajtást a felek meghallgatása nélkül kell elrendelni. Nyitva marad azonban az elmarasztalt fél számára a felebbvitel útja azon ország törvényhozása szerint, a hol a végrehajtást folyamatba teszik. Ezen az utón a fél kimutathatja például, hogy a per bíróságának őt elmarasztaló határozata nem emelkedett jogerőre. Helye lesz ily bizonyításnak a 19. czikk utolsó bekezdésében emiitett tanusitványnyal szemben is. A 19. czikk 1. bekezdése tehát az eljárás gyorsaságát mozdítja elő a nélkül, hogy a fél jogait feláldozná. A 19. czikk 1. bekezdésének megbeszélésénél jelezve volt az, hogy a végrehajtás elrendelése végett megkeresett hatóság miért szoritkozhatik itt kevesebb kérdés megvizsgálására, mint a külföldi végrehajtási megkeresések egyéb esetei- ' ben. Az 1896. évi egyezmény 13. czikke szerint a megkeresett hatóság csak két kérdést vizsgál, ugy mint: vájjon az elmarasztaló határozat azon ország törvényei szerint, a hol keletkezett: 1. hiteles-e és 2. jogerőre emelkedett-e. Ezt a
