Főrendiházi irományok, 1906. XIX. kötet • 828-860. sz.
Irományszámok - 1906-836
188 8 í6. szám. minthogy a hivatalnak nem tagja (2. §.), á hivatal tanácsainak tagja nem lehet, ezek határozatainak hozatalában sem mint előadó, sem mint szavazó nem vehet részt, felülvizsgálati és kiadmányozási joggal nem bir. 17. §. A hivatalnak kinevezett tagja, a kinevezett kezelőtisztviselő vagy a kinevezett hivatalszolga, a mennyiben már azelőtt is nem volt állami vagy törvényhatósági szolgálatban, a kinevezési okirat vétele után legkésőbb 30 nap alatt, ha pedig már azelőtt is állami vagy törvényhatósági szolgálatban állott, felmentésétől számit va, — a szerint a mint Budapesten vagy vidéken állott alkalmazásban — 3 illetve 8 nap alatt a hivatalos eskü letétele végett az elnöknél jelentkezni ós annak letétele után állását azonnal elfoglalni köteles. Ha a kinevezett a hivatalnál már előbb alkalmazásban állott, úgy új esküt csak abban az esetben kell tennie, ha az általa már letett eskü szövege az új álláshoz kötött eskü szövegével nem azonos. A díjnokok és • segódszolgák a szolgálatbalépés előtt az elnök által kijelölt időben fogadalmat tesznek. 18. §. Az elnök ós másodelnök, a biztositási osztálynak VII. vagy annál magasabb fizetési osztályban lévő tagjai ós a birói osztály tagjai, az esküt a hivatal VII. és annál magasabb fizetési osztályban lévő tagjaiból alakitott ülésben, a biztosítási osztály többi tagjai az elnök kezébe, a kezelőtisztviselők, valamint a segéd- ós szolgaszemélyzet pedig az esküt, illetőleg fogadalmat a segédhivatali főigazgató kezébe teszik t le. 19. §. A ki az eskü (fogadalom) letételében vagy állásának elfoglalásában gátolva van, a hivatal elnökétől halasztást kérhet. A nyert halasztás, ha annak ideje alatt az illető a hivatali járandóságok élvezetében van, a szabadságidőbe betudandó, — kivéve az igazolt betegség esetét. A ki a 17. ós 18. §§-ban előirt kötelezettségeknek eleget nem tesz és mulasztását nem igazolja, ugy tekintetik, hogy a kinevezést nem fogadja el és az állás szabályszerű módon újból betöltendő. 20. §. Az elnöknek, a másodelnöknek, a biztositási osztály VII. és annál magasabb fizetési osztályban lévő tagjainak és a birói osztály tagjainak esküje : »Én N. N. esküszöm az igaz ós mindenható Istenre, hogy ő cs. és apostoli kir. Felségéhez, Magyarországhoz ós ennek alkotmányához hü maradok, a hivatali titkot, s a hivatalos működésem során tudomásomra jutó üzemi ós üzleti titkokat megőrzöm, azokat sem magam, sem más javára, sem más kárára nem értókesitem, a törvényeket, a törvényes rendeleteket, szokásokat