Főrendiházi irományok, 1906. XVII. kötet • 722-769. sz.
Irományszámok - 1906-753
753. szám. 213 a többlet 200.000 korona erejéig a v/zi beruházások alatt előirányzandó hitel terhére vehető át, a jelen törvény 2. §-ában engedélyezett összeget terhelőleg is érvényben marad, a fentebb idézett törvényszakasz utolsóelőtti bekezdésében foglalt rendelkezés pedig akként módosul, hogy az ott emiitett 1895. évi XLVIII. és 1898. évi XX. t.-czikkek helyett a jelen törvény értendő. 7. §. Az 1894. évi III t.-czikk 2. és 3. §-ai, továbbá az 1895. évi XLVIII. t.-czikk 3. és 4. §-ának azok a rendelkezései, melyek az idézett t.-czikkel engedélyezett összegből 1907. év után fenmaradó összegek fedezésére vonatkoznak, hatályon kivül helyeztetnek. 8. §. A földmívelésügyi minister az évenkinti költségelőirányzatok indokolása' ban köteles részletes előterjesztést tenni azokról a munkálatokról és költségszükségletükről, a melyeket a költségvetési évben az 1. §. alapján végrehajtani szándékozik. Köteles továbbá a mindenkori költségvetés előterjesztése alkalmával az addig már egészen lefolyt naptári év alatt foganatosított munkálatokról és költségeikről, valamint az engedélyezett segélyekről részletes jelentést tenni. 9. §. Jelen törvény kihirdetése után azonnal életbe lép és végrehajtásával a földmívelésügyi és pcnzügyminister bizatik meg. Úr. Csizmadia Endre «. / . a képviselőház jegyzője.