Főrendiházi irományok, 1906. XVII. kötet • 722-769. sz.
Irományszámok - 1906-751
751. szám. 179 tékes hatóságok engedélyétől tette függővé, anélkül azonban, hogy ezen hatóságokat kijelölte, és az engedély megadásánál irányadó elveket közelebbről meghatározta volna. Ennek következtében az útlevélhatóságok az engedély megadására illetékes több fórum közt sokszor nem tudtak eligazodni ; maguk az engedélyezést gyakorló hatóságok pedig gyakran nagyon csekély megszorítást alkalmaztak úgyannyira, hogy már csak a tényleges szolgálatot teljesítő hadkötelesek nem nyerhettek útlevelet, ellenben a közvetlen állítás előtt álló 19, 20 sőt 21 éves férfiszemélyeknek kivándorlása kivétel nélkül engedélyeztetett, habár azon kikötéssel, hogy a íősorozáson megjelenni tartoznak, a fegyvergyakorlati kötelezettség alatt állók pedig útlevelük tartamára ezen szolgálat alól felmentést kaptak. Minthogy azonban ezen kivándorlók a feltételül szabott jelentkezést elmulasztják, illetőleg a kitűzőit idő alatt rendszerint nem térnek haza: így ma már azon veszélylyel állunk szemben, hogy esetleg a hadgyakorlatok sem lesznek megtarthatók. A törvényjavaslat az államnak fontos érdekét, védelmi képességét tartotta szem előtt, midőn az állítási és szolgálati kötelezettség teljesítésének biztosításáról kívánt az által gondoskodni: hogy az engedély kiadására illetékes hatóságot (belügyminister és honvédelmi minister) világosan megjelöli ; hogy mindazoknál, kiknek állítás kötelezettsége már az útlevél érvényességének tartama alatt beállana, óva ék letételétől teszi függővé az engedély elnyerését; hogy felhatalmazást nyer a ministerium, hogy a fentemiitett férfiszemélyek kivándorlását szükség esetén egy-egy évre általában vagy egyes törvényhatóságokra nézve betilthassa. Ez utóbbi intézkedést azért tartottam szükségesnek, mert ha már egyszer a védköteles korban levők kivándorlásának korlátozását magasabb közérdek parancsszava követeli, méltányos hogy e korlátozás ne egyesek kérvényeinek elutasítása utján, hanem egy köztudomásra hozott általános érvényű tiltó rendszabály felállításával foganatosittassék. Ennek ismerete a kivándorlásban korlátozandó egyéneket felesleges időveszteségtől és rendszerint költséget is okozó utánjárástól kíméli meg. Természetes, hogy a költözködés szabadságát korlátozó ilyen rendelet a képviselőháznak bejelentendő, a melynek hivatása a kormány ellenőrzése és minden nagy közérdek védelme. A c) pont annyiban tér el az 1903 : IV. törvényczikktől, a mennyiben ezentúl nemcsak a szabadságvesztésre, de a pénzbüntetésre elitéltek sem vándorolhatnak ki, a míg a pénzbüntetést le nem fizették. Az e) pontban egészen uj rendelkezések foglaltatnak. Erre az utóbbi időben szerzett megdöbbentő tapasztalatok szolgáltak indokul. Gsaládfentartó, keresőképes egyének vándorolnak ki, elaggott vagyontalan szülőket, gyámolitásra szorult gyermekeket és munkaképtelen házastársakat hagynak v issza, s ha egyszer rendeltetési helyükre jutottak, róluk többé nem gondoskodnak s így ezek közellátásra szorulnak. Erkölcsi és közérdek szempontjából válik szükségessé a családfentartók kivándorlásának korlátozása. Az uj h) pont felvételére azért volt szükség, mert mindinkább kezd elharaPódzni az az utazási és kivándorlási hajla i>, mely mellett komoly kereseti szándék fel sem fedezheti, s mely csak oda irányul, hogy szerencsehajhászók államköltségen utazhassanak. Jellemző, hogy sok esetben maguk a szülők kérelmezték, n °gy gyermekeiknek a külképviseleti hatóságok ne előlegezzenek hazaszállitási költségeket, mert különben azok folyton fognak utazni. 23*
