Főrendiházi irományok, 1906. XIV. kötet • 594-663. sz.
Irományszámok - 1906-613
16G 613. szám. 2-ik melléklet a 613. számú irományhoz. Indokolás „a Rómában "1906. évi május hó 26-án kötött „Egyetemes Postaszerződés beczikkelyezéséről" szóló törvényjavaslathoz. Az 1901 : XXVII. törvényczikket képező »Egyetemes Postaszerződés« 25. czikke értelmében az »Egyetemes Postaegyesület«-hez tartozó országok ötévenként kongresszust tartanak abból a czélból, hogy képviselőik az egyesület belviszonyait és a nemzetközi levélpostai szolgálatot rendező »Egyetemes Postaszerződés«-t és az ennek alapján létrejött többi megállapodásokat (az érték-levelekről és értékdobozokról, a postautalványokról, a hírlapok postai előfizetéséről, a postai megbízásokról és a nemzetközi postacsomagokról), valamint az ezekre vonatkozó foga' natositó szabályzatokat átvizsgálják és a változott viszonyokhoz, valamint a gyakorlatban mutatkozott szükséghez képest újból szövegezzék. Az 1897-ben Washingtonban tarott V. postakongresszuson történt megállapodás szerint a VI. postakongresszus Rómában már 1904-ben lett volna megtartandó. Közbejött akadályok miatt azonban a kongresszust több izben el kellett halasztani és igy az csak 1906. évi április hó 7-én, tehát 9 évvel a Washingtonban tartott postakongresszus után ült össze Rómában. A kongresszus az »Egyetemes Postaszerződés«-t és a többi postaegyezményeket, valamint az ezek foganatosítására vonatkozó szabályzatokat részletesen átvizsgálta és a szerződő országok jóváhagyásának fentartása mellett az elfogadott módosítások alapján újból szövegezte. Az uj i>Egyetemes Postaszerződés« és tartozékai 1907. évi október hó l-jén lépnek hatályba és ezzel a nappal az 1897-ben Washingtonban kötött és az 1901. évi XXVII. törvényczikkel törvénybe iktatott »Egyetemes Postaszerződés« és tartozékai hatályukat vesztik. Ez okból szükséges az uj »Egyetemes Postaszerződés«-t és a hozzátartozó zárójegyzőkönyvet törvénybe iktatni. A többi postaegyezmények és az azokhoz tartozó kevésbé fontos és természetüknél fogva gyakoribb változásoknak alávetett foganatosító szabályzatok az eddigi helyesnek bizonyult gyakorlathoz képest közigazgatási utón nyerik megerősítésüket. Az uj »Egyetemes Postaszerződés«-ben biztosított számos újítás és változtatás közül a következőket emelem ki: 1. Uj szabályozást nyert a levélpostai átszállítási díj. A levelezés feltartóztatlan gyors szállítása érdekében és leszámolások elkerülése czéljából, minden postaigazgatás a levéljegyekért beszedett díjakat osztat-