Főrendiházi irományok, 1906. XIII. kötet • 550-593. sz.
Irományszámok - 1906-564
332 564. szám. Az esetben, ha engedélyes a távírda-, távbeszélő-és villamos jelző-berendezések épitését oly időben kívánná, amidőn a pályán vasúti járóművekkel közlekedni még nem lehet, köteles gondoskodni arról, hogy az oszlopok, egyéb anyagok és szerszámok nagyban és részletesen egyéb közlekedési eszközökkel saját költségén szétosztassanak. 4. A távírda-, távbeszélő- és villamos jelző-berendezések nyomjelzésót, illetőleg a támszerkezetek felállítási és felerősítési helyeit, az előirt szabályok figyelembe vételével, engedélyes és az építést foganatosító posta- és távírda-' igazgatóság képviselőiből alakítandó bizottság -állapítja meg, mely bizottságba, ha a vasút üzemét valamely más vasúti intézet kezelné, ez utóbbinak, csatlakozó állomásokon pedig az összes érdekelt vasutaknak képviselői is meghívandók. Amennyiben a támszerkezetek felállítására vagy felerősítésére szükséges helyet a kisajátítási vonalon belül nem lehetne biztosítani, a kisajátítási területen kivül elhelyezendő támszerkezetek után netalán fizetendő kártalanítási összegeket, nemkülönben az ezen támszerkezeteknek esetleg később szükséges áthelyezéséből felmerülő költségeket is engedélyes viseli., A helyi érdekű vasút állomásain, valamint Fogaras és Brassó-Bertalan csatlakozó állomásokon csak a vonatok keresztezésére szolgáló vágányokba eső váltók, ellenben a magyar királyi államvasutak Brassó állomásán az előállítandó összes váltók világitható jelzőtárcsákkal látandók el. A rakodó állomások összes váltói megfelelő elzáró készülékekkel, mellékvágányai pedig - mindkét végükön— vágányelzáró sorompókkal látandók el. Brassó-Bertalan csatlakozó állomás előtt az uj helyi érdekű vasút vonalán az előirt, illetőleg előírandó távolságban, egy forgatható villamos védjelző állítandó fel. A többi állomásoknál, kitérőknél és megállóhelyeknél az előirt, illetőleg előírandó távolságokban fix védj elzők alkalmazandók. Egyébként a lát-, hang- ós harangjelzők mindaddig mellőzhetők, inig a sűrű vonatforgalom azok előállítását nem teszi szükségessé. A kézi- és a vonatokon használandó jelzőeszközök a fennálló szabályok szerint szerzendők be. VII. Járóművek. A helyi érdekű vasút számára szükséges üzleteszközök (járóművek, forgalmi eszközök) azon részét, melynek költségeiről az építési tőke keretében történt gondoskodás, a vasúti üzletrendtartás 2-ik és 22-ik §-aiban megszabott határozmányok fentartása mellett, amennyiben ezek az engedélyokirat határozmányai folytán változást nem szenvednek, az üzemkezelő magyar királyi államvasutak igazgatósága fogja — az engedélyes helyett — beszerezni, mi végből az utóbbi az »Engedélyokirat« 7. §-a értelmében forgalmi eszközök beszerzésére fordítandó és ott számjelzett összeget tartozik a nevezett vasutigazgatóságnak az általa kitűzendő határidőn belül készpénzben rendelkezésre bocsátani, illetve kifizetni. Bárminő építési célokra — ideértve a pálya és tartozékainak bekavicsolását, illetőleg behomokolását is — az engedélyezett vasat számára az építési tőkéből beszerzendő járóműveket használatba venni nem szabad. Ezen határozmánytól eltérésnek csak a kereskedelemügyi minister előzetes felhatalma-