Főrendiházi irományok, 1906. XII. kötet • 545-549. sz.

Irományszámok - 1906-545

545. szám. 217 ugy mentek, mint annak saját tisztviselői. Oly e fajta közlekedési illeté­kektől ellenben, melyek szedése társulatokat, testületeket, községeket vagy egyes magánosokat illeti, a mentesség csak annyiban igényelhető, a mennyi­ben az a fennálló tarifa szerint alaposnak mutatkozik ; f) világosan elismertetik, hogy az egymás átellenében fekvő vámhiva­talok összeköttetése által csakis a kétfelől! hivatalos eljárásnak lehető egy­idejűsége, de semmi esetre rendszeres vámelintézési közösség nem czéloz­tatik, hogy ennélfogva — nem tekintve a rendkivüli forgalom esetét és az e végből mindkét vámigazgatóság részéről egyetértőleg kibocsátandó utasí­tásokat — a két hivatal mindegyike csakis az őt, mint államának ki- vagy beviteli hivatalát illető eljárást tartozik végezni, a másik hivatalnak hason­működésében pedig részt vennie nem szabad; g) a szomszéd állam területére áthelyezett vámhivatalok tisztviselőinek és alkalmazottjainak viszonyaira vonatkozó rendszabályokra nézve ; a mindkét részbeli vámőrség hivatalnokainak és alkalmazottjainak a szomszéd állam őrintézmenyének hivatalnokai és alkalmazottjaihoz való maga­viseletére nézve; az egyik államnak a másik állam területére áthelyezett hivatalainak elszállásolása ós az ezért felszámitandó lakbérre nézve; az összekötött hivatalok tisztítási és fűtési költségeire nézve ; az Összekötött hivataloknál a sorompók felállítása, fentartása, világítása, elzárása és megnyitására nézve; a szomszéd állam területébe áthelyezett vámhivatalok azon tisztviselői­nek jogai ós kötelességeire nézve, kik eme szomszéd állam középületeiben szállást nyertek; a vasár- ós ünnepnapokon való vámkezelésre nézve ; végre a kész hivatalos egyenruhák ós fegyverzeti tárgyak kölcsönös vámmen­tességére nézve, a jelenleg fennálló egyezmények ezennel is fentartatnak. A határjárási szolgálat mindkét fél által a saját területén e részben fennálló szabályok szerint és a különös megállapodások figyelembevételével fog kezeltetni. A szerződés 9. czikkóhez. Mindaddig, mig Ausztriában és Magyarországon a német sör után a belső söradó az eredeti sörlé saccharometrikus tartalmának alapulvétele mellett szedetik be, a német tudományos intézetek által ezen tartalomról kiállított bizonyítványok az osztrák és a magyar hatóságok által el fognak ismertetni. Az ily bizonyítványokkal ellátott sörküldemények saccharometrikus tartal­mukra nézve nem fognak újból vizsgálat alá vétetni, feltéve, hogy a tudo­mányos intézet az illető szabályokat figyelembe vette ós a bizonyítvány helyessége tekintetében különös kételyek nem merülnek fel. A vámhivatalok, melyeknél bizonyítványokkal ellátott sörküldemények bevitelben kezeltetnek, időről-időre mintákat vehetnek, a nélkül, hogy a küldeményt visszatartanák. Ezen minták az előirt azonossági megjelöléssel látandók el és a hivatal és a fél pecsétje alatt a technikai pénzügyi ellenőrzés vizsgáló hivatalának Bécsbe, illetve Budapestre küldendők az eredeti sörlé kivonattartalmának megvizs­gálása végett. Ha ez a vizsgálat a bizonyítvány kiállítása körül hiányokat álla­pitana meg, erről közvetlenül az illető pónzügyministeriumnak teendő jelentós. Másrészről a német hatóságok az osztrák vagy magyar bor megvizs­gálásának eredményéről az osztrák vagy magyar tudományos intézetek részé­Farendi iromány. XII. 1906—1911, 28

Next

/
Thumbnails
Contents