Főrendiházi irományok, 1906. XI. kötet • 531-544. sz.
Irományszámok - 1906-544
544.' szám.' és kereskedelmi szövetség tervezete. Uj szerződés. B) melléklet. 1 választott bíróság ügyrendje, i. §. Az eljárás megkezdése előtt a két félnek a vita tárgyát írásban egyetértően meg kell állapítania. Ezt a megállapítást mindegyik fél az általa kijelölt választott bírákkal, s mind a kettő együttesen az elnökkel közli. 2. §. A két fél megegyezésének van fentartva az a kérdés, vájjon még a választott bíróság összeillése előtt előkészítésül közöltessenek-e írásbeli utón a választott bírákkal és a másik féllel egyes, a tényállásra vagy a jogkérdésre vonatkozó fejtegetések, vagy ügyiratok, bizonyító okmányok és egyéb adatok. 3. §. Mindegyik fél intézkedik, hogy az általa kijelölt választott bírák a választott bíróság tárgyalására idejekorán megjelenjenek ; az elnököt a választott birák együttesen hivják meg. Mindegyik fél a választott bírósághoz külön képviselőket küldhet oly czélból, hogy közte és a választott hiróság közt közvetitőkül szolgáljanak és hogy ott jogait és érdekeit érvényesítsék. Ezekhez a választott bíróság tagjai kérdéseket intézhetnek s tőlük felvilágosításokat kívánhatnak. A képviselőknek joguk van indítványokat tenni, kifogásokat támasztani és közbeeső kérdéseket felvetni. A választott bíróságnak e jogosultság terjedelme felett hozott határozatai végérvényesek és további vitatkozás alapjául nem szolgálhatnak*