Főrendiházi irományok, 1906. IX. kötet • 431-496. sz.

Irományszámok - 1906-489 - 1906-490

190. szám. 229 súlyozzák az előirányzatnélküli és túlkiadásokat. úgy, hog}' mindhárom adat egybevetéséből a tényleges kezelési eredmény kerek 73 * 2 millió koronával kedvezőbb az előirányzott eredménynél. Bár ez a körülmény megnyugvást nyújthat abban a tekintetben, hogy a kormány által törvényes felhatalmazás nélkül eszközölt kiadások az állam­háztartás egyensúlyát meg nem zavarták, viszont kétségtelen, hogy a bevé­teleknek az előirányzattal szemben mutatkozó többlete és az egyes kiadások­nál elért megtakarítások általánosságban nem menthetik a kormánynak azt az eljárását, hogy a kiadások teljesítésénél a törvények által szabott keretet meghaladta. Kivételt képeznek e tekintetben az állam által fenntartott egyes üzemek, melyeknél elért — és az ugyanezen üzemeknél [elmerült túlkiadásokat tel­1 ellensúlyozó — bevételi többletek igazolják a túlkiadások eszközlését. így a túlkiadások legnagyobb tétele ;i p.'-nzverés és fémbeváltásnál mutatkozó 18. _ 6 korona, amely több mint 25 °/o-a összes tulkiadásoknak. teljesen ellensúlyozva van az ugyanezen címnél elért 13,155.8Gb korona túl­bevétollel é- az ugyané címnél mutatkozó 5,430.049 korona ingóvagyon­.apodással. amely utóbbi az 1905. év folyamán realizáltatott is. A dohány­déknél mutatkozó 4*7.48.690 korona, a posta - tá virda és távbeszélőnél mutatkozó W korona és az állaim a sut aknái jelentkező 3,097.986 korona túlkiadások teljes íedezetet találnak az ezen üzemeknél elért bevételi több­letekben, úgy, hogy az üzemeknél mutatkozó eme túlkiadások igazoltaknak tekinthetők. A többi tulkiadá iegelése szempontjából azonban rá kell mutatnunk arra, hogy a kormány az L904. évi költségvetés megszavazása után mind­sík egy esetben (1904. XXXV. r. örvényhozás részéről összesen L08.570 korona erejéig póthitelt igénybe, mig a többi előirányzat­nélküli és túlkiadás tekintetében a törvényhozás sem pót- sem rendkívüli t nem engedélyezett. Ez a tény újból é> nyomatékosan igazolja az 1903. évi zárszámadásokról szóló jelentésünkben felhozott azt az észrevéte­lünket, hogy a kormányzat majdnem teljesen ügyeimen kivül hagyta az L897. évi XX. t.-c 16. k rendel ke amennyiben [>ót-. illetve rend­kívüli hitelt oly kiadások tekintetében sem eszközölt ki, a melyek egyfelől jelentékenyebb szükséglet« fedezetére szolgáltak, másfelől elodázhatatlanok­esak igen ke setben minősíthetők. Építkezések Lótesit épületek bővítésére és kiegészítésére szolgáló ös>zegek fölös számban használtattak fel ez évben is töi - felhatalmazás nélkül, holott ezen építkezéseknek — a melyek ellen egyébként kifogás nem merült tel — szüksége nem jelentkezik oly hirtelenséggel, a mely lehe­kormányra nézve a fenthivatkozott törvényczikkben szabá­lyozott köb ek telj« . (Tg. tárcza rendes kiadások 10. czím, bel­tárcza beruházások 3. czím, p, íi. tároza beruházások 5. ezím stl>.) •izont pedig az 1904. év zárszámadásaiban számos oly túlkiadás is található, a w indokolása részben teljesen értéktelen, mbe helvezk a törvényhozás költségvetési jogával. Felületes eljárás Iául, a mikor a vallás- és közoktatásügyi minister a 6. czím 1. és 2. rovatán mut;»; túlkiadás megokolására mindössze annyit érvénye­síts Ikiadás a mikor ugyan 1 minister a . inűegy. Ondijainál mutatkozó túlié] izzal az odavetett véli megokolni, hogy , Inak folyo­a mikor ugyanez a minister egy egyébként csekéh egű tandíj-

Next

/
Thumbnails
Contents