Főrendiházi irományok, 1906. IX. kötet • 431-496. sz.

Irományszámok - 1906-464

464. szám. 207 a rendkívüli bevételek ellenben 19,372.000 K-val maradtak vissza, ebből azonban 13,804.000 K az államvasutak hálózatán eszközlendő beruházások költségeinek fedezésére szolgáló kötvények kibocsátásának mellőzéséből szár­mazott. Az előadottakból megállapítható, hogy az 1903. költségvetési évben működő kormányok az államszámvitelről szóló 1897. évi XX. t.-cz. rendel­kezéseit nem vették eléggé figyelembe. Ennélfogva teljesen indokolt a kép­viselőház fenti határozatának III. pontja, mely az állami számvitel és gaz­dálkodás körül előfordult szabálytalanságot visszásságok megszüntetését és a számvitelre vonatkozó szabályok reformjait sürgős szükségnek tartja s utasítja a kormányt, hogy ez' irányban alkalmas időben előterjesztést tegyen. A kormán\- kezelése alatt álló alapok és alapítványok 187,968.110 K 91 f-re rúgnak. Az 1903. évi kezelés eredményének vizsgálata a képviselő­házban azt a meggyőződést érlelte meg, hog}' egyes alapok oly czélokat szolgáltak, melyek az állam által teljesítendő általános feladatok közé tar­toznak s így azok fentartása felesleges, más alapok ugyanezek közé nem sorolhatók, de a mai kezelés mellett a törvényhozás felettük alig rendelkez­hetik. Mindezekre való tekintettel a képviselőház szükségesnek tartja az alapszerű kezelés gyök formját, az alapok Létesítését elrendelő törvények revízióját s mindazon alapoknak és alapítványoknak megszüntetését, melyek fennállása magánérdeket nem érint, avagy különös szempontok által ja válva nin< A képviselőház érintett határozatának I. pontja ezekkel lévén indokolva: az ellen kitogásunk nekünk sine-. II. Átfutó kezelés. Az átfutó követelés 36,079 329 K 94 f-rel. az átfutó tartozás pedig . 100.429 K 29 f-rel apadván, a bevételi többlet 35,978.900 K 05 f-re rúgott. Az átfutó kezelés részletes vizsgálatából szintén kitűnik, hogy az állami számvitelekről szóló törvény rendeli. nem tartatnak be. Erre való figyelemmel hozta a képviselőház többször emiitett határozata II. pontját. Ez tehát bővebb indokolásra részünkről sem szorul. Midőn mindezeknél fogva tisztelettel ajánjuk, hogy a képviselőház kérdé­ses határozata minden pontjához hozzájárulni, s így azt egészben országos határozottá emelni méltóztassanak, még csak azt jegyezzük meg. hogy a zárszámadás szerint az 1903. évi vagyonszaporulat 47,330.751 K 98 f. Budapest, 1907. évi július 6-án. Báró Forster Gyula ». *., bizottsági h. elnök. Báró Rudnyánszky József s. fe, bizottsági jegyző.

Next

/
Thumbnails
Contents