Főrendiházi irományok, 1906. VII. kötet • 353-393. sz.
Irományszámok - 1906-359
359. szám. 43 23. §. Az állami tanitók állásuk elfoglalása előtt eddig is tettek hivatalos esküt. Ezen eskü szövegét szükségesnek láttam a jelen törvényjavaslatba felvenni. 24. §. A szakasz első pontjában foglalt kijelentésre a félreértések elkerülése czéljából van szükség. Különben szószerint egyezik e kijelentés az 1893 : XXVI. t.-cz 19. §-ával. A szakasz második pontja az u. n. kincstári iskolákra vonatkozik, a melyek jóval a népoktatási törvény (1868 : XXXVIII.) életbeléptetése előtt oly módon keletkeztek, hogy mindazon helyen, a hol a kincstár bányaipar- vagy másnemű üzem-telepén munkásokat telepitett, ezek számára egyebeken kivül iskolát is állított, a mely az akkori viszonyoknak megfelelően, minthogy állami iskolák még nem voltak, majdnem kizárólag róm. kath. felekezeti népiskolának tekintetett. Ilyen kincstári iskola még mintegy kétszáz van az országban. Minthogy ezen iskolákat a földmívelésügyi, illetőleg pénzügyi igazgatás tartja fenn és hozzájuk a tanitókat az illető ministerek nevezik ki, méltányosnak találom, hogy ezen kincstári iskoláknál alkalmazott és államilag kinevezett tanitók részére ugyanaz a javadalmazás biztosittassék, mint a jelen törvényjavaslat az állami tanitók javára megállapit. Szükségesnek tartom ezt annyival inkább, mert ajs eddigi gyakorlat szerint a kincstári iskolától állami iskolához átvett, illetőleg kinevezett tanitónak a kincstári iskolánál eltöltött szolgálati ideje beszámittatott s ezen gyakorlatot jelen törvényjavaslatom 4. §-ában is fenn kívánom tartani. 25. §. Ezen szakasz intézkedik néhány előző törvény feleslegessé vált rendelkezéseinek hatályon kivül való helyezése felől és a jelen törvényjavaslatból folyólag az ez év második felére eső költségeknek mimódon leendő elszámolása felől rendelkezik. A 26. § a jelen törvényjavaslat végrehajtása felől a szokásos rendelkezést tartalmazza. Budapest, 1907. február 13-án. Apponyi Albert f/r. *. &., vallás- és közoktatásügyi minister. ß+