Főrendiházi irományok, 1906. VII. kötet • 353-393. sz.

Irományszámok - 1906-379

360 379. szám. A vizsgálat befejeztével a fegyelmi bíráskodást a közigazgatási bizottság fegyelmi választmánya, nyilvános ülés­ben a szóbeli eljárás mellett gyako­rolja. Az Ítélet ellen felebbezéssel él­het az Ítélet hozatala, illetve közlésé­től 15 nap alatt úgy a tanító, mint * az iskolaszék a közigazgatási bíró­sághoz.« Hoffmann Ottó képviselő határo­zati javaslatot nyújt be, mely igy szól : »Utasítja a Ház a közoktatás­ügyi minister urat, hogy óvenkint tegyen jelentést a képviselőháznak ama fegyelmi ügyekről, melyek a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat törvényerőre emelkedése után a tör­vény 22. §-á.nak 1. a), b) ós c) pont­jai alapján indíttattak.« Goldis László képviselő a követ­kező három módosítást terjeszti elő : 1. A 22. §. 1. pont a) betű alatt foglaltak helyett a következő szöveg tétessék : »ha a magyar nyelv tanítá­sát elhanyagolja, vagy azt nem a jelen törvény 19. §-ában kitűzött czólnak megfelelő sikerrel tanítja, vagy ha a 16. ós 17., illetve 20. §§. meghagyásainak nem tesz eleget.« 2. Ugyanazon §. cl) pontjában : »ha hitfelekezetek« szavak helyett tetes­senek a következő szavak : »ha va­lamely hitfelekezet, nemzetiség . . . stb«. 3. Ugyanezen §.3. pontjának első mondata helyébe a következő mon­dat tótessék : »A fegyelmi vizsgála­tot a közigazgatási bizottságnak e czélra kiküldött tagja teljesiti.« Burdia Szilárd képviselő a 22. §. a) pontjának következő szövegezését javasolja: »Ha a magyar nyelv ta­nítását elhanyagolja, vagy azt nem a jelen törvény 16., 19. és 20. §§.-ai­ban felsorolt rendelkezések szerint, illetőleg saját hibája, vagy mulasz­tása folytán nem az ott kitűzött czól­nak megfelelő átlagos eredmónynyel tanítja, vagy ha a 16. ós 17., illetve 20. §§. meghagyásának nem tesz eleget.«

Next

/
Thumbnails
Contents