Főrendiházi irományok, 1906. VII. kötet • 353-393. sz.

Irományszámok - 1906-373

202 373. szám. talékalap képzésére 50.000 korona, végül a szükséghez képest előállitandó hó-védművek költségeinek fedezésére külön tartalékalapként 10.000 korona lenne forditandó. A külön tartalékalapból rendeltetésszerű felhasználása után netán fenn­maradó rész a rendes beruházási tartalékalaphoz lenne csatolandó. A kilométerenkénti költségek aránylag magas voltának indokolására van szerencsém előadni, hogy a pálya jórészben dombos, sőt részben helyi jellegű vi dókén vezet, ez a körülmény nagy töltések és bevágások, valamint sok költséges hid építését teszi szükségessé. Nagy mértékben emelik továbbá a tényleges tőkét a kisajátításokra szükséges költségek, melyek magassága, a, mi vasút által érintett jobbára termékeny és intenzív művelés alatt álló földterületek nagyobb értékére vezothető vissza. Végül a helyi érdekű vasút létesitését a három csatlakozó állomás létesítésének, illetve átalakításának és kibővítésének költségei is nagymértékben drágítják, A 4,640.000 K-nyi tényleges építési és Üzletberendezési tőke fedezése czéljából annak 35°/o-a, vagyis 1,624.000 K erejéig törzsrészvények, 05°/o-a, vagyis 3)016.060 K erejéig pedig 7S°/o-os kiboesátási árfolyamon számított és 5°/o-os maximális osztalékra jogosító elsőbbségi részvények bocsáttatnának ki. Az 1,624.000 K-nyi törzsrész vény tőkéből a tervező bejelentése szerint eddigelé Sopron vármegye 160.000 K Sopron város 50.000 » Kőszeg » 20.000 » az érdekelt községek . 173.100 » a magán érdekeltek 140.000 » hozzájárulást biztosítottak, míg az 1888. évi IV. törvényczikk 4. és 7. §§-ai alapján ugyancsak törzsrészvények ellenében a következő állami hozzájáru­lások biztosíttatnának: a) posta szállítási átalányképen a vasút közforgalomba helyezése, illetve a postaszállitás tényleges megkezdése napjától számított egymásután követ kező 50 éven át fizetendő 20.000 K évjáradék 400.000 K tőkeértékben; b) a helyi érdekű vasutak segélyezésére rendelt költségvetési adomány­ból ugyancsak 50 éven át 23 200 K évjáradék 464.000 K tőkeértékben oly kikötéssel, hogy ezen utóbbi hozzájárulás a költségvetési hitel állásához képest megfelelő nagyobb részletekben esetleg egyszerre, egy összegben is folyósítható legyen. A fenti állami hozzájárulások a tényleges tőke 8'6, illetve 10°/o-át vagyis együtt 18*8°/o-át tennék és igy az 1888. évi IV. törvényczikkben megszabott in—10°/o, vagyis összesen 20°/o-os maximumon alul maradnának. A fentiek szerint biztosítottnak jelzett érdekeltségi és a kilátásba helyezett állami hozzájárulások összesen 1,407.100 K-t tesznek, minél fogva a törzsrészvény­tőke fedezeténél 1,624.000 — 1,407.100 - 216.900 K hiány mutatkozik. Ezen hiány fedezéséről az engedélyt kérő fog gondoskodni. A h. ó. vasút üzletének kezelése a brutto bevételek 5°/o-os megosztásán alapuló szerződés kötése mellett a m. kir. államvasutak igazgatóságára ruház­tatnék. Egyebekben az engedélyezés feltótelei megegyeznének a h. é. vasutakkal szemben kiköttetni szokott épitési és üzletberendezési, valamint egyéb enge­délyezési feltételekkel.

Next

/
Thumbnails
Contents